Rövidhírek
Újévköszöntő Gyenesdiáson
Köszöntőjében a számvetést készítő Gál Lajos kiemelte: a mögöttünk hagyott esztendő az együttműködést elősegítő nyugalom, biztonság és békesség jegyében telt. Az adósság nélküli, adóerő képességében megerősödött településen a civilekkel és a vállalkozókkal közösen 23 pályázatot adtak be. Önerős és pályázati fejlesztések révén tavaly is több százmillió forint értékű fejlesztés valósult meg, de idénre is maradnak nagy léptékű beruházások. A 420 diákot oktató helyi iskola bázisiskolai minősítése után újabb iskolafejlesztés és tornaterem építés startol. A megye 8. legnagyobb lélekszámú településén nyárra megújul a gyermekorvosi rendelő, a lidó strandon közműrendszer modernizálással együtt beléptető kapuzat épül.
Egy településközponti ABC üzlet tetőterében ebédlőt és közösségi teret létesítenek és játszótéri elemeket is vásárolnak. A Palkó Sándor sétány környezete is megszépül, de a 71-es főút helyi átkelési szakaszát is felújítanák. Partneri együttműködésben szorgalmaznak egy térségi, egységesen kigondolt, fejlesztési portfólió megvalósítását. A község elöljárói a jövőben is kiegyensúlyozott, polgári értékrendű Gyenesdiás építésén fáradoznak. Pácsonyi Imre, a megyei közgyűlés alelnöke és Manninger Jenő miniszteri biztos köszöntőjükben a büszkeséget adó infrastrukturális fejlesztési projektek közös sikerét és az önkormányzati feladatellátás eredményeit dicsérték.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészben -
rovatunk hírei
Megújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészben top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában