Rövidhírek
Postahivatalokat zárnak be
Zalaegerszegen hat helyszínt érint
A bejelentés alapján a döntés a következő helyeket érinti: 2-es posta (Bajcsy-Zsilinszky tér 1), 4-es posta (Körmendi utca 24.) 5-ös posta (Platán sor 25.), 6-os posta (Köztársaság útja 65-67), 7-es posta (Bozsoki u. 1), Zalabesenyői kirendeltség (Besenyő utca 20.)
Balaicz Zoltán polgármester nyílt levelet tett közzé Facebook oldalán, ahol többek között a következőket írja:
„Természetesen a takarékossági intézkedéseket megértem, hiszen önkormányzatunk is számos lépést tesz az energiaköltségek csökkentése érdekében…. Azt azonban elfogadhatatlannak tartom, hogy városvezetőként a hírekből értesüljek a Magyar Posta Zalaegerszeget is érintő döntéséről. Önkormányzatunk jogos elvárása, hogy minden, a településünket, a polgárainkat érintő ügyben az ész érvek és adatok megismerésével, álláspontjaink ismertetésével legyen konzultáció az érintettekkel. Sajnos ez most elmaradt.
Ha lett volna lehetőség az előzetes egyeztetésre, akkor elmondtam volna, hogy bár a landorhegyi városrészt az ideiglenes időszakban ki tudja majd szolgálni a Keresztury Dezső VMK épületében működő posta, azonban a kertvárosi városrész szerintem nem maradhat hivatal nélkül. Azt is jeleztem volna, hogy bár a statisztikáéban jól mutat a kaszaházi kézbesítő posta, mint nyitva maradó hivatal azonban alkalmatlan ügyfélforgalom lebonyolítására.”
A polgármester jelezte, szeretnék, ha november 12-e előtt személyesen tudnának egyeztetni a várost érintő döntésről, és legalább a kertvárosi posta további működésének a lehetőségét megvizsgálnák.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Útburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészbenAz idei Lokálpatrióta díjra várja a javaslatokat az EZE -
rovatunk hírei
Útburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészbenAz idei Lokálpatrióta díjra várja a javaslatokat az EZE top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában