2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Rövidhírek

Okos zebra a Landorhegyi iskolánál

2018. szeptember 06. csütörtök, 11:03
Szerző és fotó: Antal Lívia
A gyalogos közlekedés szempontjából igencsak forgalmas Zalaegerszegen a Landorhegyi és a Puskás Tivadar úti kereszteződésben lévő gyalogos átkelőhely, amely most okos zebrává lépett elő az egyik biztosító társaság alapítványának jóvoltából.

Ezt a gyalogátkelőhelyet gyermekintézmények veszik körül, hiszen a Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola mellett óvoda, szakgimnáziumok és kollégiumok is találhatók környezetében, mondta Balaicz Zoltán polgármester az átadáson. Mivel több oktatási intézmény van egy helyen, ez azt is jelenti, hogy főleg iskolaidőszakban nagyon sok diák közlekedik itt szülői kísérettel vagy önállóan. Az önkormányzat éppen ezért tartotta szükségesnek további beavatkozás elvégzését ezen a helyszínen, ahol sárga villogó lámpa is figyelmeztet a gyalogátkelőre. A megoldást a biztosítótársaság májusban kihirdetett pályázata hozta meg, melyen eredményesen szerepelt a helyhatóság. A Landorhegyi és a Puskás Tivadar út kereszteződésében most kiépített okos zebra a harmadik a városban, hiszen 2017-ben a Platán sor és Dózsa György utca csatlakozásánál, majd az Ifjúsági és Sportcentrumot megközelítően a belső tehermentesítő úton telepítettek ilyen rendszert. A tapasztalat azt mutatja, hogy ezen beruházások által a gyalogátkelők sokkal biztonságosabbá váltak, emelte ki a polgármester.

Makovecz Tamás, a városrész önkormányzati képviselője azt fűzte hozzá, hogy mindhárom okos zebra a körzetében található, melyek közül a legforgalmasabb a Landorhegyi élelmiszerboltnál illetve az iskolánál lévő, ahol naponta több ezer gyermek és felnőtt kel át. A biztonságos közlekedésre Zalaegerszeg valamennyi általános iskolájánál is odafigyelnek. Szeptemberben, mint ahogy már megszokott, járőrök és polgárőrök ügyelnek a gyalogos átkelőhelyeknél a rendre a reggeli és a délutáni órákban.

A gyermekek és a szülők nevében Mátai Ferenc, a Landorhegyi-iskola igazgatója köszönte meg a beruházást, balesetmentes tanévet kívánva mindenkinek.

Az okos zebránál szenzorok érzékelik a gyalogos érkezését és az úttest burkolatába süllyesztett LED-ek felvillantásával jelzik ezt a járművezetőknek. A mintegy 2,1 millió forintba kerülő rendszer telepítése előtt az önkormányzat saját beruházásban elvégezte a kereszteződés útburkolatának felújítását, valamint a zebra újrafestését.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK