Rövidhírek
Mind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZE
Polgármester-jelöltet nem indítanak
Mint Major Zsolt, a szervezet elnöke jelezte, polgármestert nem indítanak, mert Balaicz Zoltán polgármester városért tett eddigi tevékenységével nagyobb részben elégedettek. Az egyesület 1998-ban azért jött létre, mert az alapítók aggódtak a város jelenéért és jövőjéért, és tenni akartak Zalaegerszegért. Az EZE soraiban civil és szakmai szervezetek tagjai vannak, valamennyien elkötelezett zalaegerszegiek. Egyik párthoz sem kötődnek, civil szervezetként csak Zalaegerszeg területén tevékenykednek.
Major Zsolt 2010 óta tagja az egyesületnek és büszke az általuk szervezett civil programokra, a lokálpatrióta klubra, az Egerszeg búcsúra, a Lokálpatrióta-díjra. Az EZE 1998 óta indul az önkormányzati választásokon és azóta van képviseletük a közgyűlésben. A tradíció is kötelezi őket, így indulnak a 2024-es képviselőválasztáson is – hangzott el.
Az EZE jelöltjei: 1-es választókerület: Major Zsolt elnök, szakmai oktató, 2-es vk: Horváth Gyula burkoló, 3-as vk: Selyem-Tóth Sándor alelnök, nyugdíjas mérnök. A 4-es vk-ban: Tóth Jánosné nyugdíjas oktató, több civil szervezet tagja, az 5-ös vk-ban: Czeglédy András nyugdíjas építészmérnök, 6-os vk-ban: Gáspár István nyugdíjas közgazdász indul. További jelöltek: 7-es vk: Nászta Katalin író, 8-as vk: Durgó Tibor vállalkozó, 9-es vk: dr. Vándor László nyugdíjas múzeumigazgató, 10-es vk: Németh László, ZTE utánpótlás edző, 11-es vk: Molnár Zsolt tanár, 12-es vk: Sümegi István vállalkozó.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben