2024.12.04., szerda - Borbála, BarbaraZalaegerszeg időjárása

Rövidhírek

Letartóztatás állam elleni bűncselekmény gyanúja miatt

2024. január 25. csütörtök, 20:26
Közlemény
Címkék:
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség 2024. január 25. napján alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészület bűntette miatt kezdeményezte három gyanúsított letartóztatását.

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája ugyanezen a napon helyt adva az ügyészi indítványnak a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés, illetve a megkezdett cselekmény folytatása, valamint a bizonyítás megnehezítése veszélyére tekintettel 30 napra elrendelte mindhárom férfi letartóztatását.

A nyomozási bíró két gyanúsítottat a Zalaegerszegi Járásbíróságon, a harmadik férfit külső helyszínen hallgatta meg, s az ő esetében a letartóztatás Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) történő végrehajtását rendelte el. 

A tárgyalóteremben a két gyanúsított tudomásul vette a döntést, a védőik három  napot tartottak fenn, a harmadik gyanúsított és védője fellebbeztek a szabadlábra helyezés érdekében - tájékoztatott dr. Bartalné dr. Mentes Judit sajtószóvivő.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK