Rövidhírek
Két első díj és egy különdíj
Lambertné Katona Mónika dékán elmondta, a győri Széchenyi István Egyetemen április 8-án megrendezett Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK-ra) hat hallgatójuk öt dolgozattal nevezett be. A közgazdasági szekcióban 350 dolgozatot bíráltak el, így méltán lehetnek büszkék a hallgatók és a felkészítő tanárok eredményes munkájára.
A BGE hallgatóinak tudományos sikerei
Arató Ádám és Papp Bence első helyezést ért el. Ők dr. Gubán Miklós főiskolai tanár vezetésével az anyagáramlást modelljére épülő gyakorlati szolgáltatási problémák megoldásait mutatták be kutatásukban. Kovács Rolandot különdíjjal jutalmazták A pénzmosás jéghegyének látható és rejtett dimenziói című dolgozatáért. Felkészítő konzulensei Balázsné dr. Lendvai Marietta főiskolai docens és dr. Tóth Zsuzsanna főiskolai adjunktus voltak.
A BGE és a Magyar Nemzeti Bank együttműködése révén kiírt Pénzügyek felsőfokon – Légy kreatív című ötletpályázaton Kis-Berkes Emília, másodéves, pénzügyi mesterképzésre járó hallgatójuk második helyezést ért el. Ő a Felelős hitelfelvétel és kockázatok mérséklése a lakossági hitelezésben című pályamunkájával érte el ezt az eredményt.
Dr. Jármai Erzsébet kari TDT elnök azt hangsúlyozta, hogy a tudományos diákköri tevékenység a tehetséggondozás legfontosabb, legjelentősebb formája a hazai felsőoktatásban, amelynek keretében a hallgatók megtehetik első lépéseiket a tudományos aktivitás felé.
A BGE négy kara 35 dolgozattal nevezett a 2017. évi OTDK Közgazdaságtudományi Szekcióba, és 8. lett az elért helyezések intézményi rangsora alapján. A hallgatók 2 első díjat, 1 második díjat, 2 harmadik díjat, és 5 különdíjat szereztek. Ebből az egyik első díjat és egy különdíjat a zalaegerszegi gazdálkodási kar hallgatói szerezték meg, ami nagyon szép eredmény, emelte ki.
Az első sorban ülnek az oktatók, konzulensek: dr. Tóth Zsuzsanna, dr. Gubán Miklós, Balázsné dr. Lendvai Marietta, dr. Jármai Erzsébet. Mögöttük a hallgatók: Beke Leila, Lengyeltóti Szilvia, Kovács Roland, Papp Bence, a dékán, Lambertné Katona Mónika, Kis-Berkes Emília, Arató Ádám és Farkas Dávid. A diákok és tanáraik dékáni elismerésben részesültek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 közöttSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokTöbbször reggelizne a magyar úgy, mint húsvétkor, de nincs rá idejeÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanVersíró pályázatot hirdetett a Deák-technikumZalaegerszegi könyvadomány a baróti iskola könyvtáránakA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumZajlik a Landorhegyi úton a vízvezeték kiváltásaPataki Botond ismét magyar bajnok! -
rovatunk hírei
Zalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 közöttSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokTöbbször reggelizne a magyar úgy, mint húsvétkor, de nincs rá idejeÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanVersíró pályázatot hirdetett a Deák-technikumZalaegerszegi könyvadomány a baróti iskola könyvtáránakA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumZajlik a Landorhegyi úton a vízvezeték kiváltásaPataki Botond ismét magyar bajnok! top 10
Nagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumA fiúk körében is népszerű a fodrászat, főleg a barberkedésPörgős évadzárót kínál a Hotel MentholHorváth Csongor festményei az internet előtti kort idézikÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanNémeth Miklós grafikái ihlették a diákok verseitÖsszefogás a barlahidai barokk orgona megmentéséértBemutatta Mintha repülnék című kötetét Szálinger BalázsSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóval