2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Rövidhírek

Diákközgyűlés konkrét javaslatokkal

2024. április 17. szerda, 18:10
Szerző: -pet-; Fotó: pP
Az immár hagyományos diák-hatalomátvétellel vette kezdetét Zalaegerszegen a Városi Diáknapok rendezvénysorozat. Szerda reggel Balaicz Zoltán polgármestertől jelképesen Tasnádi Fanni diákpolgármester vette át a város vezetését.

 Túraútvonalat és ökonapot is szeretnének a fiatalok

A fiatalok ezt követően a város Dísztermébe vonultak, ahol elkezdődött a diákparlament, majd a Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat (ZVDÖK) közgyűlése. A benyújtott határozatokról és döntésekről a fiatalok délután sajtótájékoztatón számoltak be. Az eseményen Balaicz Zoltán is részt vett.

Tasnádi Fanni többek között arról tájékoztatott, hogy a nap folyamán átadták az „Ifjúságért” díjat, amit idén Szuper Ildikó, a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány ügykezelője kapott. A ZVDÖK együttműködési megállapodást kötött a lendvai székhelyű Muravidéki Magyar Ifjúsági Szervezettel. Céljuk az, hogy a jövőben több közös programot szervezzenek.

Tasnádi Fanni ismertette a közgyűlés döntéseit

A diákközgyűlés nyolc előterjesztést nyújtott be, és fogadott el. Többek között szeretnének a Gébárti-tónál egy túraútvonalat, melyet a városi diákönkormányzatról neveznének el. Emellett megszerveznék a kollégiumok napját, a városi ökonapot, és a városi ifjúsági egészségnapot. Azt is kezdeményezik, hogy többször nyíljon kiállítás fiatal alkotók munkáiból. Továbbá utazásszervezéssel segítenék azokat a felvételire készülő diákokat, akik a budapesti Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon szeretnének tájékozódni a lehetőségekről.

A diákok munkáját értékelve Balaicz Zoltán hozzátette: örül, hogy évről évre sok jó javaslattal és kritikai észrevétellel állnak elő a középiskolások. A javaslataik szinte mindig beilleszthetők a városfejlesztési tervekbe. Pozitívumként tekint arra is, hogy nyitottak a klíma- és környezetvédelmi kérdések iránt.

A diáknapok programsorozata bűnmegelőzési vetélkedővel, pályaorientációs- és egészségügyi előadásokkal, valamint az „Aludj máskor” 24 órás vetélkedővel folytatódott.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK