Rövidhírek
A közművektől az útburkolatig
Teljes felújítás a Pózva utcában
Vigh László, Balaicz Zoltán és Németh Gábor
Az itt élők régi vágya teljesült a beruházással, amely bekerülési költségét tekintve jelentős, hiszen 175 millió forintot fordítottak rá. Az átadás alkalmával Balaicz Zoltán polgármester fogalmazott így, kiemelve azt, hogy az állami forrással támogatott Kovács Károly Városépítő Program nélkül ez nem valósulhatott volna meg, hiszen az önkormányzatnak mindössze 300-400 millió forint saját ereje van évente a 869 útra, járdára, közterületre.
Fontos, hogy minden városrészre odafigyeljünk, így Pózvára is, ahol közel nyolcszázan laknak. A Pózva utca elég forgalmas, tönkrement útburkolatának felújítását ez is indokolta, mondta Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos.
A Pózva utcai fejlesztés tartalmában is jelentős, hiszen a keleti vízbázist érintő projekt keretében új ivóvízvezetéket fektettek le 2020-ban, majd új szennyvíz-gerincvezetéket építettek ki 2021-ben, ismertette az előzményeket Németh Gábor önkormányzati képviselő. Mint mondta, ezek a munkálatok is szükségessé tették az útburkolat teljes szélességű rekonstrukcióját. Ezt megelőzően a nyílt vízelvezető árkokat is rendbe tették, és csak ezt követően aszfaltozták le az úttestet a buszfordulóval együtt.
A folytatásban a Vasút utca további mintegy 180 méter hosszúságú fennmaradó szakaszának felújítását kívánják megvalósítani a szennyvízcsatorna rekonstrukciójával együtt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Karambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon EgyesületJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékénÚj vezető a Göcseji Múzeum régészeti osztályánRejtélyes és vicces múltidézés a PáterdombonAlsórajkon állandó kiállítása nyílt Kisfaludi Strobl ZsigmondnakLátogatási korlátozás a zalaegerszegi kórházbanA Caffé Parco lett a legkedveltebb kávézóSzalagkorlátnak csapódott egy autó az M7-es autópályán, NagykanizsánálTisztújítás a zalaegerszegi Fidelitasnál -
rovatunk hírei
Karambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon EgyesületJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékénÚj vezető a Göcseji Múzeum régészeti osztályánRejtélyes és vicces múltidézés a PáterdombonAlsórajkon állandó kiállítása nyílt Kisfaludi Strobl ZsigmondnakLátogatási korlátozás a zalaegerszegi kórházbanA Caffé Parco lett a legkedveltebb kávézóSzalagkorlátnak csapódott egy autó az M7-es autópályán, NagykanizsánálTisztújítás a zalaegerszegi Fidelitasnál top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélTakács Ágnes alkotásai a páterdombi műterembenLegyen-e Petőfi-szobor Zalaegerszeg belvárosában?Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökLátványos fejlesztések a zalaegerszegi Ady utcábanA Kósa házaspár a zalaegerszegi Lokálpatrióta Klubban