Panelesztétika, magasház-élet - Lakótelepek a kiállítótérben

Nyilván a panelházakról van szó, melyek már elég régiek ahhoz, hogy kiállítótérbe kerüljenek. Nemcsak létrejöttük körülményei és az építéstörténetük érdekes, hanem esztétikájuk (bizony, ilyenjük is van) és szociológiájuk (vagyis az ott élők társadalmi rétegződése) is megér néhány gondolatot (enteriőrt). Mint ahogyan a jövőjük is, ami nem feltétlenül a teljes megsemmisülés. (Lehet, hogy elég lesz a részleges is az "újjászületéshez" - de erről majd később.)

Zalaegerszegen (és Zala megyében) nem épült konkrét panel, vagyis házgyári technológiával készült, előre gyártott elemekből álló épület. Itt az úgynevezett alagútzsalus technikát alkalmazták a magasházak építése esetében. Persze ettől még a panel-jelenség (a maga előnyeivel és hátrányaival együtt) létezik; vagyis ismerjük ezt az életformát. Még akkor is, ha az itteni lakótelepek mérete elmarad a nagyobb, iparosodott városok panel-rengetegeinek (vertikális és horizontális) kiterjedésétől. Szóval egy ötletes, és a témát átfogóan vizsgáló panel-kiállításért bizony utazni kellett, mégpedig egészen Debrecenig.

Jó szívvel ajánlanám is a MODEM (Modern és Kortárs Művészeti Központ) Panel. Lét, közösség, esztétika - A lakótelepek hatvan éve című kiállítását, ha nem éppen a finisszázsra sikerült volna odaérni. De utólag is megér egy rövid beszámolót.
Kicsit azért aggódtam, hogy talán túlságosan debreceni lesz a sztori és emiatt egysíkúvá válik a bemutatott anyag, de ez egyáltalán nem így volt. Bőven akadt ugyanis hazai és nemzetközi (panel)példa. A kiállítás bevezető szakasza pedig nagyon stílusosra sikerült, hiszen egy imitált (ám a méretarányoknak, térrendezésnek teljesen megfelelő) "panellakáson" keresztül juthattunk el a tényleges kiállítótérbe. A történet aztán nem Debrecen, és nem is Magyarország első paneljeinek megépítésével, sőt még csak nem is az első szovjet "hruscsovka" felhúzásával indult, hanem az "ősatya", vagyis a francia Le Corbusier 1922-es utópiájával; a kortárs város projekttel. Corbusier funkcionalista tervei - ugyan módosult formában, ám építészeti alapelveit megtartva -  a harmincas évek közepétől fokozatosan meg is valósultak, nemcsak Franciaországban, hanem azon túl is. Olyannyira, hogy 17 általa tervezett épület immár a világörökség részévé vált. Szóval a kiindulási alap egyáltalán nem "szocreál", még ha sokszor annak hisszük is.

Európában körülbelül 56 millió lakótelepi lakásban, nagyjából 176 millió ember él. Ami az egyik legnagyobb különbség Nyugat és Kelet között az az, hogy Nyugat-Európában főleg a marginális helyzetben lévők, vagyis a szegényebb, alacsonyabban iskolázott rétegek élnek ezekben a városrészekben. Ezzel szemben Kelet-Európában a lakótelepeket szinte minden társadalmi réteg lakja. Még ma is. Persze a lakások állapotát, felújítottságát, berendezési tárgyait tekintve már akadhatnak óriási különbségek.
Ez a sokszínűség szépen nyomon követhető volt a tárlaton. Egy egész falnyi fotót láthattunk például arról, hogy hányféleképpen és hányféle bútorral lehetett berendezni az elmúlt évtizedekben egy átlagos panellakás nappaliját. A képeket nézve az embernek hol sírni, hol nevetni támadt kedve, de hát ízlések és pofonok... Meg persze az adott évtized divatja, és hogy egyáltalán mi volt kapható a bútorboltban. A többi meg a "buhera", amiről ugye nem szabad megfeledkezni, ha szocializmusról (vagy ebben szocializálódott emberekről) van szó.

Elgondolkodtatóak voltak azok a képsorok is, amik azt mutatták be, hogy az emberek hogyan próbálták maximálisan kihasználni a kis lakások kicsi helyiségeinek szűkös tereit. Illetve milyen praktikákat alkalmaztak arra, hogy otthonosabbá, élhetőbbé tegyék az egész környezetet. (Napozás a paneltetőn, grill-party az erkélyen, kertépítés a ház mellet, lépcsőház- és bejárati ajtó dekorálások...) Szóval a panelesztétika részben arról szól, hogy hogyan lehet külsőleg alakítani a panelházak megjelenésén, oldva kissé a merev szerkezetet (például homlokzatdíszekkel, művészi alkotások elhelyezésével). Másrészt pedig, hogy hogyan tehető egyedivé a tipizált lakásbelső, illetve lakókörnyezet.
A kiállítás arra is rávilágított, hogy a faluból városba költözött emberek mennyire nehezen szoktak hozzá a lakótelepi élethez, s milyen sokáig próbálták őrizni a paraszti kultúra hagyományait, a naptári év mezőgazdasághoz vagy valláshoz kapcsolódó szokásait (a disznóvágástól a betlehemezésig bármit el lehet képzelni). Persze a kilátástalanság, marginalizálódás, alkoholizmus, leromló terek -és emberek is megjelentek a képeken, videókon.

Mindig van a rosszabbnál is rosszabb: mondjuk az oroszországi Norilsk. Ez a 177 ezer lakosú város már a sarkkörön túl található, és az év több mint 250 napján hó borítja, sőt van egy olyan hat hetes periódus, amikor egyáltalán nem kel fel a Nap. Már önmagában ez is elég nyomasztó, de a helyeztet tovább rontja a színesfémbányászatból származó súlyos lég-és környezetszennyezés. Nemcsoda, hogy a világ egyik legélhetetlenebb városaként tartják számon (azt mondani sem kell, hogy "kiváló adottságai" miatt 1956-ig gulágként működött a hely). A fotókat elnézve csak a sivárság és a kilátástalanság szavak jutnak az ember eszébe, még akkor is, ha néhány képen gyerekeket látunk ugrabugrálni. Annyira ettől sem lehetünk boldogok, hiszen az átlagéletkor jó 10 évvel kevesebb itt, mint Oroszország más régióiban.

Azt viszont örömteli volt látni, hogy a panel mennyi inspirációt ad a kortárs képzőművészeknek: számos festőt, szobrászt, videóművészt, formatervezőt megihletett a lakótelepi házak egésze, vagy éppen részletei. És hát a panelek jövője sem teljesen kilátástalan. Ma már sok helyen zajlanak komplex felújítási projektek, sőt Németországban (a volt NDK területén) arra is van példa, hogy szintelbontásokkal, a lépcsőházak és lakások egybenyitásával, parkosítással hogyan lehet a panelházakat és azok környezetét teljesen átalakítani, élhetőbbé, modernebbé tenni.

Végezetül néhány érdekes adat: Magyarországon hatvan évvel ezelőtt, vagyis 1959-ben épült fel az első nagypaneles lakóház (Fe1 jelzéssel), mégpedig Dunaújvárosban. (Előtte 1958-ban már elkezdődött az Óbudai kísérleti lakótelep első házainak építése is). Aztán Budapesten és a vidéki városokban is egyre több házgyári lakás épült. A legnagyobb lakótelep jelenleg a Budapesten lévő Újpest városközpont (körülbelül 37 ezren laknak itt). Nem meglepő, hogy Zalaegerszeg nem szerepel az ország legnagyobb lakótelepeit felsoroló tizennyolcas listán. A kiállítást rendező Debrecen is csak a 7. helyen áll a vidéki városokat számítva, a Tócóskert lakótelepével (21 178 fő). (A vidéki nagyvárosok közül amúgy a pécsi Megyer a legnagyobb, közel 34 ezren lakják).

Azt talán mindenki tudja, hogy a legeslegnagyobb egybefüggő panelház hazánkban az óbudai tízemeletes "Faluház" (mely 315 méterével az ország leghosszabb lakóépülete is). 15 lépcsőházból áll, és 886 lakás található benne. Szerencsére 2009-ben felújították, és a homlokzat dizájnos színezést is kapott.

És hogy hol van Európa legkisebb panelháza? Szeged egyik zártkertes övezetében! Tulajdonképpen egy 32 négyzetméteres panelkockáról van szó, amit nyaralónak használtak. Nemrég az Index is írt arról, hogy a '70-es években Szegeden hogyan "kooperálódott össze néhány DÉLÉP-es teherautóról leesett paneldoboz", amit aztán kiválóan lehetett pici nyaralóépületként alkalmazni.
Pont úgy néz ki, mint egy égből pottyant kocka, kár, hogy már egy ideje lakatlan és körbenőtte a gaz...

Forrás: https://kultourvidek.blogspot.com/2019/11/panelesztetika-magashaz-elet.html

https://kultourvidek.blogspot.com/