Archivum
Stabil gazdálkodás
Ahogyan azt már megszokhattuk, ismét sikeres falunappal rukkolt elő Kisrécse önkormányzata. A Lókötő Fesztivál elnevezésű kétnapos rendezvény lovas versenyekkel indult – nem titok, hogy a település ezzel a kínálatában is helyet kapott lovas turizmus lehetőségeire szerette volna felhívni a figyelmet.
Jól működő körjegyzőség Kisrécsén
A falunapi programok idén azonban új helyszínen zajlottak: könyvtári normatív támogatásból, író-olvasó találkozók szervezésére épült az a fedett színpad, mely most a programoknak helyet adott. A falunap másik különlegessége az új, fából készült játszótér volt, melyet Nemecz Lajos veresegyházi alpolgármester készített saját kezűleg és ajánlott föl a település számára, és amelyet a láthatóan nagyon boldog gyerekek avattak fel önfeledt játékukkal.
A falunap sikere azonban nem az egyetlen siker Kisrécsén. Tóth Lúcia polgármester elmondása szerint hamarosan az átadás idejéhez érkezik a szennyvízcsatorna-hálózat programja – a szükséges források jelentős részét pályázati úton szerezhették be.
Az előzetes pontszámok alapján bízni lehet abban is, hogy a buszvárók, buszöblök felújítására, kialakítására beadott pályázattal is nyer a falu, így mód nyílik a település központjának rendezésére. Jelenleg zajlik a szintén pályázatból készülő Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér műszaki engedélyezési folyamata – a tényleges munkák jövőre indulnak.
– Az elmúlt négy év miatt sem kell szégyenkeznünk, úgy vélem – folytatta a polgármester. – Sikerült megoldanunk a Vöröskereszttel együttműködve az idősek gondozását, a bakónaki idősotthonnal karöltve meg tudtuk szervezni az ebédszállítást. Több ízben tudtunk élelmiszer-csomagokat osztani nemcsak a rászorulóknak, de szinte a falu minden lakójának. Megújult a településünk eszközparkja, az új gépekkel hatékonyabb a falu rendezése, szépítése.
Virágosításba kezdtünk – igaz, ezt most a szennyvízberuházás némileg visszavetette. A közmunka pályázaton éves szinten folyamatosan tudtunk foglalkoztatni munkanélkülieket. Jól, sőt példa értékűen működik a körjegyzőségünk, és ami nagyon fontos: stabil gazdasági helyzetet tudtunk teremteni. Az önkormányzatnak nincs hitele, a pályázati önerőket jobbára abból a pénzből finanszíroztuk, amit sem én, sem a képviselők nem vettek fel munkájukért – mondta.

A polgármester szerint a falu hatékony irányításában az ő számára komoly segítséget nyújtott a Polgármester Akadémia képzése, melynek elvégzése után most úgy érzi: még hatékonyabban és tudatosabban végezheti vállalt feladatait.
Tóth Lúcia szerint biztató előrehaladás mutatkozik a falu turisztikai fellendülésében is, és úgy látja: a rendezvényekkel, az idősekre, az iskolásokra való odafigyeléssel, a számukra szervezett programokkal sikerült jól működő közösségeket kovácsolni a faluban.
Mint mondta: tervek a továbblépésre természetesen vannak, ám ezeknek megvalósítása az októberi választás után kezdődhet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát -
rovatunk hírei
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában A háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanLezárások az Aranyoslapi forrás mellett