Vonósok, pengetősök közelségében

Hangszerkészítő a mesterdarabok rejtelmeiről

A nyolcvanas években egy zalai fiatalember számára kissé bonyolult volt egy efféle mesterséget kitanulni, hiszen a lehetőségek több száz kilométerre voltak. Porpáczy Szilárddal a zene világnapja alkalmából (október 1.) beszélgettünk a kezdetekről, mesterhegedűkről, no meg a zenei lelkületről.

Kevés a mesterdarab

- A Zrínyi Miklós Gimnáziumban végeztem, s érettségi után azt gondoltam, hogy művészettörténész leszek. Akkoriban azonban nagyon kevés jelentkezőt vettek fel, ezért úgy döntöttem, hogy inkább valami szakmát kellene tanulni. A borászat, a fogtechnika és a hangszerkészítés merült fel elsőre. Aztán végül is ez utóbbinál kötöttem ki. A szegedi hangszergyárba kerestek inast, ám csak helybéliek jelentkezését várták, így gyorsan átírattam az állandó lakcímemet. Fel is vettek, két év múlva pedig megszereztem a szakmunkás-bizonyítványt: vonós- és pengetős hangszerek készítője és javítója lettem. Ezen belül is főleg hegedűkkel foglalkozom.

- Magadat leginkább csak hangszerjavítónak hívod. A készítés menet közben elmaradt, vagy nincs rá igény?

- Ez vicces, mert valójában sosem készítettem teljes hangszert, csak külön-külön az egyes részeit. Szegeden több hegedűnyakat gyártottam, mint a mesterem! Ezért is jöttem el onnan: túl személytelennek tűnt a sorozatgyártás. Hiányzott a lelkület. Szerettem volna közelebb kerülni az egész hangszerhez, nemcsak mindig egy adott részéhez. Elmentem hát egy budapesti mester mellé inasnak. Az ott töltött két év alatt a lelkületet ugyan megkaptam, ám nem sok önálló munkát bíztak rám. Viszont amit ott láttam, azt Zalaegerszegre visszatérve a kezem már tudta alkalmazni. Így saját műhelyem lett. Hogy miért csak javítok? Mert ezeket a tradicionális mesterségeket nem lehet megfizetni! 220 munkaóra egy hegedű elkészítése, ami két, két és fél hónapi munkát jelent. Minden költséget és adót összeszámolva, 500 ezer forint alatt nem tudnám eladni a darabokat. Ezt manapság nem venné meg senki. Ezért foglalkozom hangszerjavítással, s most már ezzel is csak hobbi szinten.

- Ennyire szomorú a helyzet zenei téren? Ha jól tudom rajtad kívül nincs is más mester a megyében, aki vonós hangszereket javítana.

- Én is úgy tudom, hogy egyedül vagyok. Nincs azonban túl sok szimfonikus zenekar és egyre csökken a prímások száma. Általánosságban is elmondható, hogy kevés a minőségi hangszer a megyében, melyek javítása szép feladatot jelenthetne. 99 százalékban könnyedebb, gyári hangszerek érkeznek hozzám. Ezek között a hegedűkön, bőgőkön túl sok gitár is van, amit hobbizenészek használnak.

- Ezek szerint a hangszerjavító igényli, hogy mesterdarabok kerüljenek a kezébe? A laikus azt gondolná, hogy ez inkább a zenésznek fontos.

- Azért ez nem így van. Persze egy laikusnak nehéz elmondani, hogy mi a különbség egy mestermunka és egy sorozatgyártott hangszer között. Az ember szeme azonban megtanulja a szépet! Egy jó bőgő például olyan, mint egy szép nő. Megvannak azok a vonalak, formák amik fontosak. Egy mester által készített hegedűnek például mívesebb a csigája. Nem mindegy ugyanis, hogy hirtelen csavarodik, vagy húsos, olaszos, németes, netán csehes. A fa is nagyon fontos. A hegedűk jávorfából, vagy lucfenyőből készülnek, de az a legjobb, ha lassan növő, hegyi fák adják az alapanyagot.

A jó hegedűhöz minőségi fa kell

- Kell, hogy a készítő tudjon zenélni?

- Tanultam hegedülni, bár mikor még inas voltam, nem volt ilyen kritérium. Ma már része ez is a mesterképzésnek. Annyit mindenképpen kell tudni, hogy megszólaljon a hangszer, s be lehessen állítani a húrokat. Kicsit olyan ez, mint a Forma 1: Schumacher nem tud autót szerelni, de megmondja, hogy mi nem jó az autón. Hozzám is bejön a zenész, hogy mondjuk a magas hang túl élesen szól, s én meg tudom javítani, be tudom állítani.

- A hegedűről általában a népzene vagy a komolyzene jut az ember eszébe. Téged viszont gyakran látni rockkoncerteken is. Van átfedés mesterség és zenei ízlés között?

Vonósok, pengetősök

- Nálam van is, meg nincs is. Komolyzenét ritkán hallgatok, de a népzenét nagyon szeretem. Pozitív energiákat szabadít fel. Régen gyakran jártam táncházakba, mert ott a hangulaton túl, nagyon jó fej emberekkel lehetett találkozni. A rock zenét meg imádom! Amúgy azt gondolom, hogy mindenféle zenét lehet szeretni, ha az minőségi. A zeneoktatással például az a problémám, hogy nem halad eléggé a korral. Nem feltétlenül jó az, hogy még mindig csak komolyzenét és klasszikus darabokat tanítanak a fiataloknak. Ha a tananyagba a saját zenei világuk is bekerülne, vagy akár a jazz, a blues vagy a rock alapjai, netán nagyjai,lehet, hogy több gyerek akarna zeneiskolába járni. Sok diák jön hozzám javíttatni, de csak keveseken látom azt, hogy szerelemesek a hangszerükbe! A többség sajnos muszájból, és nem érzelemből játszik, ez pedig hosszú távon nem jó.