Ritka szerzemények tárlata

                                                                       60 éves a Göcseji Múzeum

A „Múltunk morzsái” című kiállítást dr. Németh József irodalomtörténész, egykori múzeumigazgató nyitotta meg, felvonultatva a múzeumalapítás kezdeteit és az 1950 óta eltelt hat évtized fontosabb eseményeit.

Zala megyében már a Millenniumot követően jelentős néprajzi és helytörténeti kutatások indultak meg, s az országban ekkor már sok helyütt múzeumok is működtek. Zalaegerszegen Borbély György gimnáziumi tanár állt a kezdeményezés élére, aki 1898-ban a Zalamegye című újságban írt hangzatos cikket „Állítsunk néprajzi múzeumot” címmel. Borbély úgy vélte, hogy menteni kell, ami még menthető; vagyis a népművészeti és népviseleti gyűjtésekből egy olyan anyagot kell összeállítani, ami „hű tükre a jelen, s a jövő népéletének”. A cikknek kezdetben nem lett nagy hatása, a gyűjtések csak egy évtized múlva indultak meg. Ekkor azonban már egy mozgalom bontakozott ki a létesítendő megyei múzeum (és könyvtár) érdekében. Lassan annyi anyag gyűlt össze, hogy a gimnázium egyik termét megtöltötte. Az I. világháború azonban közbeszólt. A Göcseji Gyűjtemény egy része elpusztult, s ez történt a II. világháború alatt is. A két világháború között néhány teherautónyi mentett anyagot sikerült a keszthelyi Balatoni Múzeumba átszállítani (ezek 1954-ben kerültek vissza a Göcseji Múzeum gyűjteményébe).

1950-től Szentmihályi Imre etnográfus vette kezébe a városban létesítendő múzeum sorsát. Hősies munkát végzett, s makacs elhivatottsággal dolgozott. Mentette Göcsej gyorsan kallódó értékeit. A Göcseji Gyűjtemény fennmaradt anyagát 1949-ben közgyűjteménnyé nyilvánították, majd államosították, így 1950. július 1-én Szentmihályi vezetésével megkezdődött a múzeumi munka az egykori városháza (ma Kazinczy tér 1. – turkáló) épületében. Az intézménynek sokáig az igazgató volt egyszemélyben a tudományos munkatársa is. (Az előzményekről és a kezdeti időkről Szentmihályi részletesen ír a Göcseji Múzeum „Jubileumi emlékkönyvében”, mely 1960-ban, a 10. évfordulóra jelent meg.)

Az első igazgató 1969-ig állt az intézmény élén. A múzeum ezt követően költözött át jelenlegi helyére, a Batthyány utca néhai bérházába. A helyzet itt is az  volt, mint az előző esetben: szinte a romokból kellett múzeumot építeni. A szervezet kiépítésének élére 1972-ben dr. Németh József került, aki 1992-ig vezette az intézményt. Ahogy mondta, nyugalmazását követően két évig még csendes munkatárs volt, ma hivatalosan már nincs köze az intézményhez, ám mindig szívesen jön, hiszen jól érzi itt magát.

Hogy az utóbbi évtizedekre mi volt jellemző, arról Németh József szerint a múzeum épületének homlokzata hűen tájékoztatja a betérőt. Van egy tábla a falon arról, hogy 2003-ban a Göcseji Múzeum az Év múzeuma lett, néhány méterrel odébb pedig egy másik tábla „Omlásveszélyre” figyelmeztet. S valóban kettősséget látunk: a közgyűjteménynek 2000-ben állandó tárlata nyílt (Központok a Zala mentén); régészei, dr. Vándor László igazgató irányításával aktívan részt vettek az M7-es autópálya építését megelőző feltárásokban; rangos és a 21. század elvárásainak megfelelő kiállítások nyíltak, s egyre több évente megrendezésre kerülő programsorozaton vehetnek részt a látogatók. Az épület ugyanakkor felújításra, átépítésre szorul. Tervek vannak, az átalakulásnak azonban egyelőre pénzügyi akadálya van, s a múzeumi szervezet egészét is forráshiány jellemzi.

Ami a 60. évfordulóra nyílt „Múltunk morzsái” című tárlatot illeti, Marx Mária muzeológus, a kiállítás kurátora azokból a tárgyakból rendezett most bemutatót, melyek az elmúlt 10 évben kerültek a múzeumba – gyűjtés, vagy adakozás révén. A kollekció persze mindeközben felvillantja nemcsak a múzeum életének főbb eseményeit, hanem az egyes történeti, művészettörténeti korszakokat is.

A kiállítás rendezője érdeklődésünkre elmondta: a tárlat költségvetése alacsony, a bemutatott anyag azonban nagyon gazdag. Egykori plakátok, fotók hirdetik az előző évek fontos kiállításait, eseményeit, néhány tárló az autópálya-ásatás leleteit villantja fel, a polgári kor idilli világát pedig többek között mesés kalapok jelenítik meg. Kuriózumnak számít az a népművészeti gyűjtemény, melyet Török András – 2008-ban elhunyt újságíró, gyűjtő – hagyatékából vásárolt meg a múzeum, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A kollekció legértékesebb darabjai azok a pásztorfaragványok, melyeket Perczel János pásztorfaragó készített. A faragásokon kívül ritka és értékes kerámiák is színesítik az anyagot.

Hogy a képzőművészet ritkaságairól se feledkezzünk meg: bemutatásra kerül a 90-es évek közepén elhunyt Bayer Csaba festőművész (és a rendszerváltozás népszerű közéleti figurája) néhány alkotása is. Művei szintén a múzeum friss gyűjteményét gyarapítják.

Kostyál László felvezető gondolataira visszatérve: remélhetőleg aktív, eredményes és hosszú „nyugdíjas kor” elé néz a Göcseji Múzeum.