Archivum
Regionális Európa Kávéház
Sopron után az országban másodikként Zalaegerszegen rendeztek Regionális Európa Kávéházat október 22-én. A rendezvény célja, kávéházi hangulatban közelebb hozni a diákokhoz az Európai Unió nyújtotta lehetőségeket, melyek közül az Európai Bizottság Budapesti Delegációja felmérése szerint csak 20 százalék kihasznált.
A diákok szerint kevés a munkalehetőség Egerszegen
A szervező Európai Régiók Intézete képviselői mellett osztrák, német és horvát előadók, delegáltak, illetve Gyutai Csaba polgármester, a Nyugat-Magyarországi Egyetem oktatási dékánhelyettese, valamint a Páterdombi és a Csány szakközépiskolák és a Kölcsey-gimnázium diák, tanár küldöttei vettek részt.
A közelgő nemzeti ünnep kapcsán több előadó is szólt a fiatalok szerepvállalásáról a szabadság kivívásában, melyben a magyarok 1956-ban és 1989-ben is élen jártak. Mindezért köszönetet is mondtak. Hozzátették, éppen az unióval szeretnék biztosítani a jövőbeni szabadságot, a nemzeti jellemzők megtartása mellett. Bár elismerték, a szerveződésnek még vannak hiányosságai. Szó esett a külföldi cserediák kapcsolatokról, ösztöndíjakról, felsőbb fokú tanulmányokról és munkavállalásról. Ez utóbbiak kapcsán, többen bíztatták a fiatalokat, hogy életkorukat kihasználva éljenek a külföldi lehetőségekkel, tegyenek szert minél szélesebb tudásra, és kulturális rálátásra és aztán térjenek haza mindezt kamatoztatni.
A résztvevő diákok közül néhányan már bírnak külföldi tanulmányi vagy munkatapasztalatokkal. Ezzel kapcsolatban megjegyezték, úgy látják kevés Zalaegerszegen a munkalehetőség és a pályakezdőket kevésbé támogató, mint inkább bizalmatlan légkör várja az esetleges munkahelyeken.
A polgármester reagálásában kifejtette, a munkanélküliségi ráta (mely Zalaegerszegen jelenleg 6, 8 százalék, míg az országos 11 százalék) csökkentése, a munkahelyek bővítése a cél, hogy minél fogadóbb munkaerőpiac várja a fiatalokat is. Emellett a város ifjúságot megtartó erejét a kulturális és sportélet fellendítésével is segíteni kívánják.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt -
rovatunk hírei
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonLezárások az Aranyoslapi forrás mellettMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával