Archivum
Öko-nap Zalaegerszegen
A Zalaegerszegi Belvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola májusban érdemelte ki az Ökoiskola címet. A környezetvédő szemléletet elismerő díj, kötelezettségekkel és vállalásokkal is jár. Ezek közül egyik a közösség építés, a csapatmunka és külső kapcsolatok kialakítása. Ezt demonstrálva, partnereivel karöltve Öko-napot szervezett az iskola a belváros közepén, szeptember 24-én.
Volt miből és mibe válogatni
A több mint ezer óvodás és iskolás résztvevő bizony nyüzsgővé változtatta a Dísz teret. A lelkes jövés-menés még a közös futás után sem lankadt, hiszen bőven akadt szemrevételezni, kipróbálni való.
Volt miből/mibe válogatni, legyen szó hasznos időtöltésről, egészséges ételről vagy éppen hulladékgyűjtésről. A szervezőknek (a nevezett általános iskola, Városgazdálkodási Kft., Zala-Depo, Zalavíz Zrt.) köszönhetően sok információ rögzült a résztvevőkben, akik láthatóan szívesebben választották eme tanulási módot a napsütéses szabadban, zeneszó mellett, mint az iskolapadban.
A lényeg: a környezettudatos hozzáállás, feltehetően a legkisebbektől a legnagyobbakig nyomot hagyott. Akár rajzban, papírhajtogatásban, ügyességi vagy oktatójátékban, étel-ital kóstolóban, „kukás autó” működtetésében, visszaköszönő szelektív hulladékgyűjtő használatban, újrahasznosított ruhák bemutatójában, virágültetésben, madáretető készítésben, szellemi totóban volt is részük. És remélhetőleg Öko-nap lesz jövőre is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát -
rovatunk hírei
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában A háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketLezárások az Aranyoslapi forrás mellettA fa útja a termékig a Göcseji Tudásközpontban