Művészek a Zalai Kanapén

                                                           Magas kultúra és szórakoztatás

A kisebb részben kulturális, nagyobb részben szórakoztató csevegés Zalaegerszegre is elért: Zalai Kanapé címmel indult útjára az a talk-show sorozat, mely havi egy alkalommal más-más közszereplőt ültet majd díványra. A rendezvénysorozat egyik kezdeményezője Karáth Anita, a Zrínyi Miklós Gimnázium magyartanára volt. Néhány hónapja egy irodalmi esten találkozott Turczi István költővel, a Parnasszus folyóirat főszerkesztőjével, akinek a Duna tévén már van „Kanapéja”. Innen jött az ötlet, hogy a zalai megyeszékhelyen is elkelne egy hasonló műsor, hasonló névvel. Helyi és országos hírességeket bemutatva.

Ha meg már tévé, akkor logikusnak tűnt, hogy a ZTV stúdiójába invitálják a közönséget és a meghívott vendégeket: az első alkalommal a kortárs művészet jegyében a Hevesi Sándor Színház két színművészét, Ecsedi Erzsébetet és Kovács Olgát. Az est fő- (vagy inkább sztár) vendégének pedig Karafiáth Orsolya költőt. A talk-show háziasszonya Karáth Anita, a házigazda és „kérdezőbiztos” pedig Turczi István volt; élőben (reklám helyett) a Pertu Jazz Group zenélt. (Taps-jelző nem volt.)

Az első blokkban a színház két művésze foglalt helyet a kanapén, akiket a Griff Bábszínházban futó Ibusár című huszerettről kérdezett a háziasszony. Karáth Anita magyartanárként leginkább arra volt kíváncsi, hogy Parti Nagy Lajos szerző nyelvezetével hogy sikerült megbarátkozniuk, s mit szól hozzá a közönség, hiszen „még azoknak is meg kell szokni ezt a stílust, akik elmélyültek a kortársban”. Kiderült: Kovács Olga az Ibusár egy részletével felvitelezett a Színművészeti egyetemre; háromszor kirúgták, ám nem adta fel, s negyedikre ugyanezzel a szöveggel bekerült. Ezért is volt nagy öröm számára, hogy most el is játszhatja Sárbogárdi Jolán figuráját. Annál is inkább, mert most végre nem terhes nőt kell alakítania a színpadon. Amióta ugyanis az egerszegi társulat tagja (2006), szinte minden darabban „állapotos volt”. Ecsedi Erzsébet szerint a közönség a vártnál jobban reagált az Ibusárra, s még a fiatalok is értik és érzik Parti Nagy nyelvi humorát. (A színészek ezt követően elő is adták az első jelenetet a kanapén, mintha egy olvasópróbán lettek volna.)

A szórakoztatóműsorok szigorú szabályait követe a művészet után csak is show-elem jöhetett. Mivel Turczi István néhány hete a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja kitűntetésben részesült, tűzijátékos tortát kapott (stílusosan Zala kockát) és a színművészek elszavalták egy-egy versét.

Aztán jött az attrakció: Karafiáth Orsolya költő, nagymesternő, kultúrdémon, énekesnő, ex-fitnessköltő. Amit az elmúlt években apránként tudtunk meg a több személyiséggel és rengeteg parókával rendelkező művészről, az most másfél óra alatt zúdult ránk. Hogy tudniillik: véletlenül észt-szakos lett az ELTE-n, de nem végezte el, imád öltözködni, ismerik az összes menő pesti turkálóban. Csak ő képes megvenni egy kék tollboát, tárgyalásokra pedig műszemet ábrázoló óriási fülbevalókat vesz fel. Célja, hogy zavarba hozza a tárgyalópartnerét.

A karafiáth-i filozófia lényege, hogy bátornak kell lenni! Nyugodtan reklámozzuk ismerőseinken nem létező zenekarunkat, míg el nem hívnak valahová koncertezni. Néhány nap alatt így összeállhat egy teljes zenei produkció és performance; az Electric Bugi Kommandó (Értünk nyerít minden ló…), kizárólag lóálarcban fellépő zenészekkel. Az is sima ügy, hogy ismeretlen művészeket hívogatunk telefonon, hogy vegyenek részt egy készülő produkcióban, amihez viszont nincs elég pénz, így ingyen kéne szöveget vagy dalt írni. Láss, csodát, ez is működik.

Jó-jó ez a Karafiáth által képviselt poszt-underground szellemiség, bulvár elemekkel, dívasággal keverve. Hiszen így tud magas művészet és szórakoztatóipar egy ponton találkozni (ami a Kanapé egyik célja is), s a költő ennek tényleg nagymestere. Értjük a verseiből áradó depresszivitást, a kusza szerelmi szálakat, hogy miért vonzódik Lotte Lenya egykori német énekesnőhöz, a Koldusopera első főszereplőjéhez. Karafiáth azonban nemcsak jósnő (lásd legújabb kötetét, a Cigánykártyát, mely verseskönyv, díszdoboz és jóskártya-csomag egyben), hanem energiavámpír is. Amit fél órában adni tud, azt a következő egyben elveszi. Ha csak a csevely nincs gyakrabban feloldva valamivel. Mondjuk verssel, több művészeti betéttel.

Szóval az első Zalai Kanapé gyorsértékelése annyi, hogy az arányokon egy picit lehetne még módosítani. Több teret a helyieknek, több helyet a művészetnek. (És az est háziasszonyát is jobban be lehetne vonni a társalgásba, ha már kint ül a kanapén.)