Archivum
Kubai pillanatok
Ha Kubára gondolunk, csak sztereotípiák ugranak be: rum, szivar, Fidel Castro, banán, és talán néhány sportoló. De hogy milyen Kuba valójában, hogyan élnek ott az emberek, arról keveset tudunk – fogalmazott Oroszy Csaba festőművész Cuba című kiállításának megnyitóján dr. Kostyál László művészettörténész, a zalaegerszegi Városi Hangverseny -és Kiállítóteremben.
Festmények, fotók, rajzok a szigetországról
Hozzátette: a tárlatnak köszönhetően most változik a kép, hiszen megjelenik egy panoráma Kubáról, a zárt világról, ahol jókedvű, mosolygós emberekkel találkozni, akik az utcákon táncolnak, énekelnek, elfogadják a rendszer „szorítását”, élik mindennapjaikat. Kuba színességét csak a posztmodern kavalkáddal lehet bemutatni, nem véletlen, hogy Oroszy Csaba sokféle felfogásban és alkotásmódban rukkolt elő a kiállításán, ahol a múlt és a jelen látható és a határtalan optimizmus.
A festőművész két hetet töltött Kubában, élményeit örökítette meg a bemutatott mintegy száz alkotáson: festményeken, rajzokon, fotókon, melyeken sok sok portrét és a legszebb tájakat látni. A kiállításon szerepel több olyan tárgy és derűs alkotás is, mint például egy szandál, mellyel Oroszy a szigetországot járta és később indiánjeleket festett rá. Úgy érzi, olyan hangulatot kellett teremtenie a bemutatón, hogy a közönség érezze a kubai világot.
A kiállítást február 25-ig lehet megtekinteni a Zalaegerszegi Városi Hangverseny-és Kiállítóteremben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligában -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Rekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalLezárások az Aranyoslapi forrás mellett