Archivum
Dandár-épület a báró házából
A Millecentenáriumi Közalapítvány már több éve emléktáblákat helyez ki olyan zalaegerszegi épületekre, ahol a város neves szülöttei éltek vagy olyan utcákba, amik valamely helyi vagy országos híresség nevét viselik.
Emléktáblák a Kossuth út 53. számú házon
A közelmúltban a Kossuth út 53. számú ház homlokzatára került emléktábla; egyszer kettő is. A ház fala között született ugyanis Solymosy László ornitológus, zoológus, később pedig ez az épület adott otthont a magyar királyi 23. honvéd lovasdandár (huszárdandár) parancsnokságának.
Kiss Gábor a Millecentenáriumi Közalapítvány elnöke az avatóünnepségen elmondta: 2009-ben, Solymosy László születésének századik évfordulója alkalmából határozták el, hogy táblát állítanak a tudós emlékére. A szervezési munkák alatt azonban rájöttek, hogy a város első magasabb rendű katonai egysége is ebben az épületben működött. Farkas Ferenc szobrászművész így két emléktáblát is készített, melyek kivitelezője a Reneszánsz kőfaragó Kft. volt.
Az avatáson Gyutai Csaba polgármester örömtelinek nevezte, hogy újabb és újabb emlékművekkel tiszteleg a város egykori hírességei előtt. Mint mondta így válik kézzelfoghatóvá a történelem, hiszen ezek a táblák nap, mint nap emlékeztetnek minket gyakran feledésbe merült helyszínekre vagy szereplőkre. A polgármester szerint egy város története mitológia, ami akkor gazdagszik, ha tovább építjük a mítoszt. Ehhez pedig színes, átélhető történetekre van szükség.
Nos, ami Solymosy életművét illeti nincs okunk panaszra színességet és tartalmasságot illetően. Ő volt a Dunántúl faunájának egyik legkiválóbb kutatója. Már gyermekkorában kitűnt természetszeretetével és érdeklődésével. Nyolcéves korától madártani megfigyeléseket végzett; később első tanulmányaiban Magyarország gémvilágával és madárvédelmével is foglalkozott. Az ornitológián kívül zoológiai és néprajzi kutatásokat is végzett. A Sopronba települt tudós életművének többsége azonban elpusztult a II. világháború alatt. Többek között 800 példányból álló madárgyűjteménye, szinte a teljes faunát felölelő rovar és lepkegyűjteménye, tudományos irattára és 20 ezer darab mikroszkópi metszete semmisült meg.
Az édesapja, báró Solymosy Ödön által birtokolt Kossuth utcai lakóház - melyben élete első néhány évét töltötte - 1913-ban a város tulajdonába került. Még abban az esztendőben be is költözött a dandárparancsnokság az épületbe. A „báró Solymosy-féle dandárépületet” (ahogy akkoriban nevezték) 1919-ig használták a huszárok. A levéltári forrásokból kiderül: a ház története is kalandos, hiszen az ingatlant ezt követően eladta a város Ragendorfer Samu zalaegerszegi lakosnak, akitől 1926-ban a magyar királyi Államépítészeti Hivatal vásárolta meg a házat. A telekkönyvi birtoklap tanúsága szerint 1928-tól már lakóépületként funkcionált.
Az épület környezete a századforduló óta teljesen átalakult, már csak a néhai báró háza emlékeztet a régebbi történelmi korokra. A Millecentenáriumi Közalapítvány reméli, hogy a ház hamarosan felújításra kerül, hiszen – ahogy azt Kiss Gábor tréfásan megjegyezte – eddig majdnem minden olyan épületet renováltak, amire emléktáblát helyzetek ki.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt -
rovatunk hírei
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonLezárások az Aranyoslapi forrás mellettMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával