Az utca festője

                                                                        "Tehetséget a Jósiten ad!"

- Mindig szerettem festeni, de nem vettem komolyan. Amikor a lányom iskolás lett, és megkért, hogy segítsek neki rajzolni, mert piros pontot lehet kapni, akkor kezdtem tanulmányozni igazából a festészetet. És nem hiába mondják, aki tanít, az tanul.

- Melyik irányzat áll közel Önhöz?

- Régimódi vagyok, a reneszánszot szeretem. Bár az első képem Ingres: A forrás című festményének másolata volt. Nagyon tetszett ez a kép, mert sok szép dolog van a világon, de legszebb az ember – mondja Hoványi István, aki festmények alapján készült másolatszerű képekkel áll a nyilvánosság elé.

- Saját kútfőből merítkező témái is vannak?

- Igen, de azok vallási jellegűek és még nem mertem velük előrukkolni. Egyébként az élénk színeket kedvelem. Ez vagyok én.

- Mit szólnak a járókelők a képekhez?

- Sokan megállnak és mondják, hogy szép. Ez nekem többet ér, mint egy üres képtár. Persze minden csoda három napig tart, kezdik megszokni a jelenlétem. És van olyan is, aki azt mondja, minek vagyok itt? És hallom a sóhajokat is, azoktól akiknek tetszik valamelyik kép és nem tud rá áldozni. Ez másfajta sóhaj, mint a galériákban lévő panaszkodás. Azért is festek fára és nem vászonra, mert ennek kisebb a költsége és időtállóbb, strapabíróbb is.

- Sosem állított még ki teremben?

- Próbáltam, de amikor megtudták, hogy nem szerepelek a katalógusban, nem kérték a képem. Nincs papírom. Azt vallom, hogy végzettséget adhat az iskola, de tehetséget a Jóisten. A művészet öt alappillére közül az alázatot, a szépséget és az erőt tartom a fontosnak, de leginkább az alázatot. Zalaegerszeg csodálatos város, befogadó a művészetekre. De lehetne akár a francia Szajna - part mintájára kiülni itt is festeni, mesterek és ifjak együtt. Buday Mihályt nagyon kedvelem, ő ezt megteszi évente egyszer. De az lenne jó, ha ez gyakrabban történne, jönnénk minél többen, aztán majd megmondanák, ha nem jó helyen vagyunk.