A gittegylet egy tébolyda

„Pártsemleges” csajok a grundon

Különösen igaz ez a kötelező olvasmányok esetében, ahol még a szöveghűséget és a változatlan interpretációt is számon szokás kérni. Mihály Péter, a Hevesi Sándor Színház fiatal színész-rendezője maradéktalanul megfelelt az elvárásoknak, Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk című ifjúsági regényének színpadra állításánál.

Ahogy mondani szokás, a kecske is jóllakott, meg a káposzta is megmaradt: igazi klasszikust láthattunk, ám mégis napjaink ízlésének tetszőt. A számítógépes játékokon nevelkedett diákok látványos (fény- és hangeffektekkel kiegészített), pörgős, jól szerkesztett darabot kaptak. A felnőttek meg fellélegezhettek: nem történt „erőszak” az értelmezés terén.

Nemecsek Ernő (ez esetben Bíró Ádám, máskor Andics Mátyás) a bátorság, felelősségvállalás, önfeláldozás; Boka (Nagy Péter János felváltva Szekér Mátyással) az igazság, nagylelkűség; Áts Feri (Kirkovits Ignác) a következetesség, sportszerűség, Geréb (Lovonyák Adrián) pedig az egyik legundorítóbb emberi tulajdonság, az árulás és a spicliség szimbóluma maradt.

Egy-két hangsúlyeltolódás azonban mégis megfigyelhető a darabban. A diákcsíny-lebukás (gittkaparás és -rágás) erőteljesen jelen van, mint ahogy a grundért folytatott küzdelem  és Nemecsek hősies tette, illetve hősi halála is. Azonban egy nagy adag – napjainkra érvényes – társadalomkritikát is kapunk, s ettől nemcsak gyerekeknek szól a történet.

Egészen pontosan a gittegylet (mely kifejezés pont Molnár regénye nyomán terjedt el a látszattevékenységet végző szervezetek kigúnyolására) „működésének” középpontba állításáról van szó. Mert a Pál utcai srácok többsége (Kolnay: Kurimszky József, Barabás: Csernák Norbert, Csele: Lukács Levente, Weisz: Bakó Bálint, Richter: Katona Levente, Leszik: Balaton Rudolf és persze Nemecsek Ernő) nem elégszik meg a grundhoz tartozás identitásformáló erejével („a grund mi vagyunk”).

Még egy mellékszervezetbe – a gittegyletbe – is tömörülnek, hogy aztán az egész előadást belengje a gittrágás felelősségéből adódó örökös konfliktus, széthúzás. Még a legdrámaibb pillanatokban is inkább a hatalmi játszmáikkal, s az egymásra mutogatással foglalkoznak. („Az egész gittegylet egy tébolyda! Minden egylet egy tébolyda.” – mondja az árulónak nyilvánított nemecsek.)

Így nem csoda, hogy az eredeti műhöz képest a két vezér (Boka és Áts) és a Vörösingesek figurája a színpadon kissé elhomályosul, háttérbe szorul, a gittes fiúk néha aljas, néha humoros, „aktatologatós” játszmáihoz képest. Áts Feri könyvből ismert erőteljes határozottsága talán csak a pásztorok megfürösztésekor, Bokáé pedig főleg a Geréb-ügy kapcsán villan elő egy pillanatra. Hogy ez konkrétan a rendezésen múlott, vagy a két szereplő esetlenségén, az nem egyértelmű.

A lányok (Molnár Sára, Trömböczky Napsugár, Kovács Virág) váratlan megjelenése a grundon, és Nemecsek halálának misztikus (és a szereplő részéről hiteles, sőt profi) megformálása már határozottabb rendezői koncepciót jelent. Régi igazság, hogy nők nélkül lehet élni, de nem érdemes.

Talán ez járt Mihály Péter fejében is, amikor a Vörösingesek és a Pál utcaiak közé (szó szerint) lányokat küldött. A „pártsemleges”, miniszoknyás csajok megjelenése olyan erővel hat a grundon (grundért) harcoló „alakulatokra”, hogy a csata hip-hop véget is ér. Csökkentve ezzel kicsit a már nagybeteg Nemecsek végső akciójának jelentőségét: ráugorva/ráájulva Áts Ferire, megnyeri a háborút a Pál utcaiaknak.

Nemecsek hosszú haláltusájának viszont szép befejezése a testet elhagyó lélek bolyongása a grundon. Hogy aztán Janóval (Wellmann György), az őrrel együtt hagyják el a terepet. Ez utóbbi azért, mert a grundra hamarosan munkások érkeznek, házat építeni. („Akié a grund, azé a ház, akié a ház, azé a grund.”)

S ha már területről van szó, említésre méltó a Kiss Borbála által készített díszlet is. Praktikum- és szimbólumgazdagság jellemzi az egy térbe megálmodott színhelyeket. A csontváz a szekrényben (vagy inkább az ajtó mögött) akár az iskola kelléke is lehet, de sokkal inkább jelezheti a zavart a rendszerben (Geréb vagy a gittegylet). Míg a tér közepén (grund), a kacatok között megbúvó koporsó a szomorú végkifejletet szimbolizálja.

A Pál utcai fiúk előadásban a felnőttek (Balogh Tamás, Szegezdi Róbert, Tánczos Adrienn, Benedek Albert, Deák Gábor) háttérbe szorulnak, de ez így van rendjén. Hiszen ebben a műben a gyerekek jelenítik meg az emberi viselkedésmintákat, s mondják ki a mélyreható igazságokat.
Mindenképpen biztató az is, hogy a darabban a tehetetlen orvos (Benedek Albert) nem fogad el hálapénzt az apától (Szegezdi Róbert).