Archivum
Gálaműsor a templomért
Szerkezetkész állapotban áll már Teskánd Magyarok Nagyasszonya névre hallgató temploma, melynek további építése érdekében jótékonysági gálaműsort rendeztek október 16-án a település általános iskolájában. A rendezvényre ellátogatott Gundel Takács Gábor tévés műsorvezető, sportriporter, Teskánd jószolgálati nagykövete, aki végig konferálta a programot.
A jószolgálati nagykövet is ellátogatott teskándra
– A rendezvénnyel az a célunk, hogy ráirányítsuk a figyelmet az építkezésre, melynek befejezése további forrásokat igényel. Azért rendeztünk jótékonysági műsort, hogy annak valamennyi bevételét felajánlhassuk a Teskánd Község Magyarország Nagyasszonya Templomért Alapítvány javára – mondta köszöntőjében Tóth István Jánosné polgármester.
Az építésre eddig húszmillió forintot költöttek. Ebből az összegből tető alá hozták az épületet, amely, hogy lakhatóvá váljon, újabb húszmillió forintot igényel.

– A Cigány István tervező által megálmodott templom építése két évvel ezelőtt kezdődött – tájékoztatott Szalai Attila plébános. – Hétmillió forintot adott a szombathelyi egyházmegye, majd négymillió forintot, amit gyűjtésből szerzett. A többi költséget adományokból álltuk.
Magánszemély felajánlásaként kapta meg az egyházközség a terület egy részét, az önkormányzat pedig vásárolt hozzá egy másik telket, valamint kiépítette a szükséges közműveket. A még hátralévő külső és belső munkálatokhoz, valamint a berendezéshez további 20 millió forintra lenne szükségünk. Az 18 méter hosszú és 9 méter széles belterületű imaház építészeti stílusa a gótikát idézi. Ha minden a reményeink szerint alakul, két év múlva készülhet el.
– Ivády Gábor, Ivád polgármestere hívta fel a figyelmet erre a lehetőségre, hogy közismert emberek fogadjanak örökbe kevésbé ismert kistelepüléseket. Egy másik községet ajánlott, én viszont Teskándot javasoltam, amelyről ő még nem is hallott – válaszolt érdeklődésünkre Gundel Takács Gábor.
– Számomra azonban nem volt ismeretlen, hiszen itt élt feleségem. Sőt édesapja négy évig nálunk lakott, amikor édesapámmal együtt járt egyetemre Budapesten. Mi is a dolga egy jószolgálati nagykövetnek, ezt a kérdést együtt próbáljuk megválaszolni Tóth István Jánosné polgármesterrel. Úgy gondoljuk, hogy egy ilyen program, mint a mai jótékonysági gálaműsor hozzájárulhat ahhoz, hogy messzire vigye a település hírnevét, és segítse céljai elérésében.

A jó hangulatú rendezvényen felléptek az ovisok és az általános iskolások, a színjátszók, valamint a körjegyzőség falvainak és más településeinek kulturális együttesei.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt -
rovatunk hírei
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Több ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonLezárások az Aranyoslapi forrás mellettMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításQuizard pubkvíz Zalaegerszegen is