Archivum
Az EZE mindenhol indít jelöltet
Az Együtt Zalaegerszegért Egyesület (EZE) mind a 12 egyéni választókerületben indít jelöltet, sikerült a szükséges számú ajánlószelvényt összegyűjtenie az egerszegi civil szervezetnek. Ugyanakkor, mint dr. Kocsis Gyula, az EZE elnöke sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: nem állítanak polgármesterjelöltet. Ha azonban megfelelő független, civil jelöltet sikerült volna összefogással állítani, úgy 552 darab ajánlószelvényt tudtak volna biztosítani.
Kocsis Gyula elmondta: egy szorosabb polgármester-jelölti vitában elhangzott vállalások négy év alatt számonkérhetőek lettek volna, de erre a pártérdekek miatt nem kerülhetett sor. Úgy véli, a takarékosság jegyében meghozott választási törvény nem éri el célját, ez a népképviseleti rendszer korlátozását vonja maga után, és megnehezíti a civil szervezetek, egyesületek részvételét a helyi önkormányzati munkában.
Az EZE bízik jelöltjeik tisztes helytállásában, és szeretnék, ha a városi közgyűlésben legalább egy képviselőjük helyet kapna, ugyanúgy, mint a jelenlegi testületben, ahol dr. Ribiczey Pál képviseli a civil szervezetet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát -
rovatunk hírei
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában A háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketLezárások az Aranyoslapi forrás mellettA fa útja a termékig a Göcseji Tudásközpontban