Archivum
A lehetőségek iskolája
„Adysok felsőfokon” címmel nyílt kiállítás az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény galériájában.
Egykori diákok tárlata az Adyban
A kiállításon tizenegy (Fischer Judit, Gazdag Ágnes, Gyerák Petra, Gyulai Zsuzsa, Horváth Csaba Árpád, Horváth L. Adrián, Horváth Márton, Molnár Dániel, Santák Judit, Tibola Veronika, Tóth Norbert) olyan egykori diák mutatkozik be, akikből később iparművész vagy képzőművész lett.
A tárlatot Balaicz Zoltán alpolgármester nyitotta meg, aki 1985–1997 között maga is az iskola növendéke volt. Mint fogalmazott: számára a kötődés ma is nagyon fontos, hiszen a hosszú évek emléke, a közös célok, örömök és bánatok, valamint a tanárokkal való kapcsolat ma is elevenen benne él. Az alpolgármester szerint az Ady-iskola a lehetőségek iskolája, hiszen rengeteg, művészet iránt fogékony egykori diákból lett képzőművész. Ám azok is megtalálhatták számításukat, akik nem voltak annyira tehetséges rajzolók. Így orvosok, mérnökök, tanárok vagy akár politikusok is válhatnak a diákokból.
Frimmel Gyula művésztanár elmondta: a mostani kiállítás egy sorozat része. Tavaly azokat a volt növendékeket mutatták be egy tárlaton, akikből építészek lettek, most a képző- és iparművészekre került sor. Sajnos, korlátozott terjedelemben, hiszen az iskola galériája csak egy kis ízelítőre ad lehetőséget. Hasonló bemutatókat viszont a jövőben is szeretnének szervezni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt -
rovatunk hírei
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Több ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonLezárások az Aranyoslapi forrás mellettMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával