Archivum
A határokon átnyúló hagyomány élménye
A „Hagyomány élménye” címet adták annak a projektnek, melyet a Pannon Egyetem a Szlovén Mezőgazdasági és Erdészeti Hivatallal közösen valósít meg. A határokon átnyúló együttműködési program keretében a Dráva, Mura és Zala folyók közötti, kiváló természeti adottságokkal rendelkező terület turizmusát szeretnék fellendíteni. A projektben fontos szerepet kap a Pannon Egyetem Georgikon Kara, ők mérik fel Zala megyében az idegenforgalmi szolgáltatások kínálatát, valamint elkészítik a projekt keretén belül a térségre vonatkozó marketingstratégiát.
EU-PROJEKT AZ IDEGENFORGALOM FEJLESZTÉSÉRE
Dr. Kocsis László, a Pannon Egyetem Georgikon Kar általános dékánhelyettese szerint a 600 ezer eurós támogatási összeget nyert sikeres pályázat célja, hogy a projektterületre jellemző hagyományos termények, borok, ételek és szolgáltatások magas szinten, közös együttműködéssel jelenjenek meg az idegenforgalmi piacon. A projektben szereplő, kifejezetten idegenforgalmi és mezőgazdasági régiókban a turizmus egyre fontosabb ágazattá válik.
Jelentősebb mezőgazdasági tevékenységnek számít a borkészítés és a helyi ételspecialitások, amelyek az idegenforgalmi kínálat fontos részét képezik. Egy marketingstratégia kialakítása a fő szellemi termék, amelyhez egy precíz, három területre kiterjedő helyzetelemzés kimunkálása szükséges. A szőlészek-borászok kérdőíves megkeresése után a bor és gasztronómia egységét kínáló vendéglátóhelyek szondázása következett, majd az ide érkező turisták, vendégek véleményét kérték ki arról, hogy milyen termékeket, szolgáltatásokat ismernek, keresnek és hiányolnak.

A kérdőívek kiértékelése folyamatos, és ez alapján határozzák meg a marketingstratégia vezető célkitűzéseit. Egy komoly képzési és oktatási programon is dolgoznak, mely a minőségi szőlő- és bortermelésre fókuszálva mutat be termesztéstechnológiai, illetve a bor kínálásához szükséges ismereteket. Fontos szerepet kap az ételekhez illő italok harmonikus kiválasztása, párosítása. Még a termékkörök és szolgáltatási körök véglegesítése előtt, a védjegyek kiadását megelőzően elkészítették a projektpartnerek, gazdasági közösségek számára alkalmazandó szabályzatot.
A közös piaci fellépésről szóló tanulmány és szabályzat, valamint a szolgáltatók új szervezettségi formája nagyban elősegíti majd a határokon átnyúló térség versenyképességét, növeli a térség vonzerejét, egyben vidékfejlesztési, környezetvédelmi, kulturális hagyományőrző feladatokat is teljesít, sőt új munkahelyeket teremthet. Jövőre jelenik meg két, a vidék jellemző ételeiről, illetőleg a tájegységek szőlőtermesztéséről szóló, három nyelven (szlovén, magyar, angol) készített monográfia.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Operett-Musical VarázsClub Blondie - Minden PéntekenAttacca - Révfülöp - minden szombatAttacca - Révfülöp - minden péntekAttacca - Révfülöp - minden csütörtökTenger disco - Vonyarcvashegyen - minden szerdán Élőzenés est Alsónemesapátiban!Hévízi színpadi est – Óriási zengő húrokon.Zenés Nosztalgia est Magyar Dal Napja top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-banLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Országos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás Nagykanizsa