Archivum
Joggal lehetnek büszkék
Öt éve kezdődött és mostanra sikerrel befejeződött az a szervezeti átalakítás a Zalacó-nál, mely a Dunántúli ZM Sütő- és Édesipari Zrt. megalapításához köthető. A részvénytársaság azért jött létre, hogy a nagykereskedelmi tevékenységet folytató Zalaco Zrt. mellett szervezze, működtesse a kiskereskedelmi szaküzlethálózatot. Berta László tulajdonos vezérigazgatót arra kértük, hogy értékelje a cégcsoport fejlődését jelentősen befolyásoló időszakot.
Sikerrel zárult a szaküzlethálózat-fejlesztés a Zalacónál
– Nagyon nehéz időn vagyunk túl, ugyanis a szervezeti átalakítást – ami önmagában is egy kihívás – a gazdasági válság sújtotta környezetben kellett véghezvinnünk. Ez időnként kiszolgáltatott helyzetbe sodorta cégünket, ahogy más vállalkozásokat is hazánkban, de sikerrel túljutottunk a nehézségeken. Az elmúlt évek alatt sorra létesítettük szaküzleteinket, a hatszázmilliós beruházással kiépített, több megyét lefedő szaküzlethálózatunkra, az ezt kísérő technológiai fejlesztésekre joggal lehetünk büszkék.
Mindezt egy fillér állami támogatás nélkül hajtottuk végre, miközben 200 fővel emeltük alkalmazotti létszámunkat. Pályázni nem tudtunk, mert ilyen jellegű fejlesztést támogató kiírás nem állt rendelkezésünkre. A bérjárulék-kötelezettségek miatt úgy vélem, példaértékű a foglalkoztatottak számának ilyen mérvű emelése. Bebizonyítottuk: egy magyar vállalkozás is lehet fejlődőképes megfelelő önerővel, előremutató tervezéssel és kitartó munkával.
– Számokban kifejezve, hogyan értékelné a fejlesztést?
– Az öt év alatt több mint negyven saját szaküzletet és több mint harminc franchise boltot létesítettünk a nyugat-dunántúli térségben – Kőszeg, Nagykanizsa, Szentgotthárd és Veszprém között minden nagyobb településen. Van, ahol több üzletünk is van: Zalaegerszegen tizennégy, Szombathelyen hét. A saját üzletek kialakításában fontos szerepet játszott a Zalacora jellemző arculat megteremtése, a termékcsomagolás dizájnjának megtervezése, a vásárlóbarát környezet kialakítása. Nagyon sok munka van e marketingtevékenység mögött, amelynek eredményét bátran minősíthetjük innovációs szellemi értéknek.
– Zalaegerszeg önkormányzata is felfigyelt minderre: 2010-ben innovációs díjjal tüntette ki a Zalaco menedzsmentjét.
– Nagy örömünkre szolgált ez az elismerés.
– A saját szaküzletek kialakítását folyamatos termékfejlesztés kísérte.
– Valóban, a termékfejlesztést sikereink egyik kulcsának tekintjük. E tevékenység következtében a termékek teljes skáláját tudjuk biztosítani fogyasztóinknak, ami magában foglalja a cukrászati, a friss valamit a helyben sütött és csomagolt tartós termékeket. 2010-ben például 57 új saját fejlesztésű termékkel jelentünk meg, melyeket nagy szeretettel fogadott a vásárló közönség. Ma már vevőink elvárják tőlünk a folyamatos termékfejlesztést, melynek szívesen eleget teszünk.
– A fogyasztók milyen elvárásokat fogalmaztak meg?
– Igény merült fel a korszerű táplálkozással kapcsolatban, ami elvárás volt részünkről is. Ennélfogva termékeink többségét természetes alapanyagok felhasználásával lehetőleg adalékmentesen készítjük.

– Ez korántsem könnyű feladat, hiszen egyre nehezebb kiváló minőségű alapanyagokat beszerezni hazánkban, és akkor nem beszéltünk olyan alap hozzávalókról, mint a cukor vagy a só. Mi a véleménye erről?
– Sajnos, hiánycikkekké váltak az alapvető élelmiszeripari alapanyagok. Például már évek óta nem lehet itthon jó minőségű húzóvajat vásárolni, ezért Franciaországból szerezzük be. Miután bővülni látszik a hiánycikkek köre, a közeljövő egyik legfontosabb kihívása az, hogy megteremtsük magunk számára a folyamatos minőségi alapanyag-ellátást.
Ennek érdekében Ausztriában és Németországban telephelyeket fogunk létrehozni. Ezt a szándékunkat szolgálja itthon a Győrvár-Tej Kft.-vel való közös beruházás megvalósítása. Jelenleg az építési engedélyre várunk, mihelyst megkapjuk, megkezdjük az építkezést. A létesülő tejüzem mindenféle tejterméket (vaj, túró, tejföl, sajt stb.) állít elő majd, ezáltal számunkra is biztosítottá válik a minőségi, ráadásul hazai alapanyag.
– Említette, hogy egy ötéves fejlesztési időszak zárult le sikeresen mostanra. A jövőt, a folytatást hogyan látja?
– Az elmúlt öt év alatt sokrétű munkát végeztünk el. Miközben működtettük a nagykereskedelmi tevékenységet folytató Zalacót, létrehoztuk a szaküzlethálózatot, nyugodtan mondhatom, hogy szinte a semmiből. Mindeközben termékeket fejlesztettünk, bevezettük azokat a piacra, megteremtettük a komissiózás és a logisztika feltételeit.
Ezért ezt a periódust extenzív fejlődési időszaknak nevezném, amit egy intenzív fejlődési szakasz követhet. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy megpróbáljuk még hatékonyabban, még jobban kiszolgálni vevőink igényeit. Lesz tehát feladatunk bőven, ami viszont szerencsés, hogy erre már nem kell százmilliókat fordítanunk, mint a szaküzlethálózat kiépítésére.
Családi vállalkozásunk hosszú távú működése érdekében három évvel ezelőtt felvállaltuk, hogy saját költségünkön és saját üzemünkbe képezzünk cukrász- és péktanulókat. A zalaegerszegi Báthory-szakközépiskolával működünk együtt.

– Akkor most végez az első csoport.
– Igen, mégpedig kilencen fejezik be ebben az iskolai évben tanulmányaikat. Ami nagy öröm és büszkeség számunkra, hogy mind a kilenc diáknak munkát ajánlottunk a Zalacónál, amit mindannyian elfogadtak. Mindez elképzelésünk sikerességét igazolja. A képzésre a továbbiakban is nagy hangsúlyt fektetünk, mivel nagyon fontos számunkra a szakember-utánpótlás. Azzal, hogy munkát biztosítunk a nálunk tanulóknak, enyhítünk a város, a régió foglalkoztatási gondjain is.
Üzletfilozófiánkban kitüntetett helye van az embernek, hiába a legkorszerűbb technológia, a legjobb alapanyag, a dolgozók szaktudása, lelkiismeretes munkája nélkül nem készülhetnek minőségi cukrász- illetve péktermékek – hangsúlyozta Berta László.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Operett-Musical VarázsClub Blondie - Minden PéntekenAttacca - Révfülöp - minden szombatAttacca - Révfülöp - minden péntekAttacca - Révfülöp - minden csütörtökTenger disco - Vonyarcvashegyen - minden szerdán Élőzenés est Alsónemesapátiban!Hévízi színpadi est – Óriási zengő húrokon.Zenés Nosztalgia est Magyar Dal Napja top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-banLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Országos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás Nagykanizsa