Archivum
Zalakaros élen jár
Március legvégén átadták Zalakaroson a Gránit Gyógyfürdő Zrt. nettó 2,3 milliárd forintból megvalósult beruházását. Az EU és a magyar állam által nyújtott támogatási összeg megközelítette a 810 millió forintot. A ZÁÉV Zrt. kivitelezésében bonyolított beruházás 70 százaléka különlegesen kedvezményes banki hitelből származott – hangzott el a 2008 novemberében indult projekt záró rendezvényén.
2,7 milliárd forintos fürdőberuházás
A gyógy- és wellness szolgáltatások igénybevételi lehetőségével kiegészített, négyszintes, emeletenként 1200 négyzetméteres, új fogadóépületet és a modernizált 2000 négyzetméteres fedett fürdőt elsőként Horváth Vencel mutatta be. A vezérigazgató kiemelte az új szolgáltatások bevezetését és egy gyalogosátjáró alagút létesítését a gyógyfürdő és a Freya Hotel között. Szólt arról is, hogy a gazdasági válság miatt 2013-ra csúszik a fürdő területéhez közvetlenül csatlakozó négycsillagos szálloda megépítése.
A gyógyászati szolgáltatásokat igénylő szenior korosztály, a wellnesst és egészségmegőrzést preferáló középkorosztály, és az élményt kereső fiatalok mostantól egyszerre találhatják meg az igényeiknek megfelelő időtöltést. A jelenlegi felújítás nem csak a létesítmény nemzetközi versenyképességét növeli, hanem a település és a régió vonzerejét is,
Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere felidézte az 1965-ben 4,5 millió forintért átadott fürdő dicső históriáját, és azt, hogy a létesítményt azóta 20 milliónál is több gyógyturista kereste föl.

Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés, és egyben a NYDRFT elnöke utalt rá, hogy a folyamatos gyógyturisztikai versenyben sikerrel helytálló Zalakaros mindig élen járt a munkahelyteremtő, szolgáltatási színvonalat is emelő fürdőfejlesztésekben. A strand felújítása már a kilencvenes évek végétől kezdve folyamatos volt, majd az első Széchenyi-tervnek köszönhető támogatásból több ütemben alakították ki Magyarország legnagyobb vízfelületű fedett élményfürdőjét.
Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának elnöke szerint az elmúlt tíz évben mintegy négymilliárd forint értékű fejlesztés történt a zalakarosi fürdőben, és a helyi szállodák, éttermek, panziók és szolgáltatások körében megvalósult beruházások értéke pedig meghaladta a 12 milliárd forintot. Az Új Széchenyi Terv célkeresztjében is szerepel a turizmus, illetve az egészségipar modernizálása.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Operett-Musical VarázsClub Blondie - Minden PéntekenAttacca - Révfülöp - minden szombatAttacca - Révfülöp - minden péntekAttacca - Révfülöp - minden csütörtökTenger disco - Vonyarcvashegyen - minden szerdán Élőzenés est Alsónemesapátiban!Hévízi színpadi est – Óriási zengő húrokon.Zenés Nosztalgia est Magyar Dal Napja top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-banLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Országos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás Nagykanizsa