Archivum
Újdonságok a baleseti sebészetben
A baleseti sebészet folyamatosan, rendkívül nagymértékben fejlődött, fejlődik, állandó megújulásban van. A Zala Megyei Kórházban, elsők között az országban, az ötvenes években jött létre az önálló baleseti osztály dr. Mike Géza vezetésével. A baleseti sebészetben ma olyan korszerű implantátumok és műtéti eljárások állnak rendelkezésre, melyek megkövetelik a szakemberek folyamatos képzését is. Ennek az elvárásnak eleget téve rendezett a közelmúltban szakmai napot Zalaegerszegen a zalaegerszegi megyei kórház, valamint a Synthes Medical Kft.
Tudományos konferencia a zalaegerszegi megyei kórházban
A lemezes osteosynthesis és az ízület közeli töréskezelés fejlődésének bemutatása az AO-filozófia tükrében címmel rendezett tudományos konferencián közel nyolcvan traumatológus vett részt a Dunántúlról.
– Az AO egy munkacsoport német rövidítése, mely azért jött létre, hogy új, korszerű műtéti rögzítéseket és eljárásokat fejlesszen ki. Korábban a törések kezelésében a konzervatív szemlélet volt a jellemző, mely gipszrögzítéseket, valamint bizonyos sérülések esetében a húzást preferálta – mondta el érdeklődésünkre dr. Kádasi János, az egerszegi megyei kórház traumatológiai osztályának vezető főorvosa.
– Aztán, ahogy fejlődött a baleseti sebészet, áttértünk az úgynevezett biológiai osteosynthesisre, magyarul a törött csontvégek sebészi egyesítésére. Ezek olyan korszerű implantátumokkal végzett töréskezelések, melyek a korábbiakkal ellentétben bizonyos mozgást engedélyeznek, így a csontos gyógyulás előbb következik be. Mindez alapvető elvárás a baleseti sebészeti ellátásban, egyúttal rendkívül előnyös a beteg szempontjából, hiszen hamarabb – sokkal kevesebb szövődménnyel – gyógyul meg, így előbb térhet vissza munkájához. Az eljárás költséges, ugyanakkor megtérül az előbb említett tények miatt.
Az egerszegi traumatológiai osztályon a korábbi főorvos, dr. Laky Rezső idejében vezették be ezeket az új műtéti eljárásokat, melyeket – fejlődésüket követve – a mai napig alkalmaznak. Az osztályon évente átlagban 2100 nagyműtétet, a baleseti ambulancián pedig 2500–3000 kisebb beavatkozást végeznek el a legújabb implantátumok és műtéti módszerek segítségével.
A konferencián megjelenteket köszöntötte dr. Csidei Irén is. A kórház főigazgatója dr. Laky Rezső mellett kiemelte dr. Kádasi János tevékenységét is, mely a korszerű eljárások bevezetését és naprakész alkalmazását tette lehetővé a baleseti sebészeten. A főigazgató elmondta azt is, hogy novemberben kezdik meg a sürgősségi centrum kialakítását, amit 2011 őszén adnak át.
Az egész napos szakmai előadások mellett gyakorlati bemutató is segítette a szakemberek ismerkedését az új eljárásokkal.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt -
rovatunk hírei
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonLezárások az Aranyoslapi forrás mellettMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával