Archivum
Emlékezés a vértanúkra
Az aradi vértanúkról emlékezett meg a város a Csány-szobornál rendezett tiszteletadáson. Az ünnepi műsorral és koszorúzással egybekötött főhajtás szónoka Kovács István történész, író volt. A zalai kormánybiztos, Csány László tevékenységének méltatása mellett az 1849 és 1956 utáni megtorlás között vont párhuzamot. Kiemelte, ez utóbbi volt a súlyosabb, mert a lelket is tönkretette, nem úgy, mint egy évszázaddal korábban.

– Mi lett volna, ha győz a szabadságharc? – tette fel a kérdést. Felvetve, talán nem lett volna első világháború és holokauszt. – A császárság példát akart statuálni, bebörtönzés, száműzés, bitófa vagy öngyilkosság lett a sorsa népünk legaktívabb, leggerincesebb, legtehetségesebb tagjainak. Az azt követő dermesztő csendben lehetett a „bégető nyáj” társadalmat létrehozni. Az 1849 utáni évek bécsi megtorló gépezete a vármegyerendszer helyett közigazgatási régiókat hozott létre, ezzel előkészítve a trianoni szétszakadást, hangzott el. 1849 és 1956 után vigasz csak az lehet, hogy „a holt mag gyümölcsöt ad”. Kérdés, hogy adott-e eleget? A vértanú szobrának árnyékában az emlékezés munkára serkent, mert van mit tenni – fogalmazott a szónok.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt -
rovatunk hírei
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Több ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonLezárások az Aranyoslapi forrás mellettMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításQuizard pubkvíz Zalaegerszegen is