Archivum
Együttműködés a városokkal, segítség a településeknek
Együttműködés a városokkal, segítség a településeknek – ezzel a mondattal fémjelezte a megyei önkormányzat eltelt négy évét Manninger Jenő, a megyei közgyűlés elnöke.
Manninger Jenővel a megyei önkormányzat négy évéről
– Négy évvel ezelőtt, a megyei önkormányzatok választása előtt Ön a megyék létjogosultsága mellett érvelt. Bizonyította-e életképességét a megyerendszer?
– Egyértelműen. Négy éve az akkori kormányzat jogi, ennek sikertelensége után pénzügyi eszközökkel igyekezett a megyéket elsorvasztani. A megyék azonban élni akartak, és életben is maradtak.
– Ez azért nem volt egyszerű, a megyei önkormányzatoknak, így a zalainak is, szigorú intézkedések sorát kellett megtenni.
– Rendkívül feszes gazdálkodást kellett bevezetnünk; több intézményt át kellett szerveznünk, s olyan intézményeknél, ahol azt lehetett látni, hogy nincs lehetőség felújításra, fejlesztésre, áthelyezéseket kellett végrehajtani. A megyei önkormányzat azonban mindenekelőtt önmagán kezdte a spórolást: kevesebb vezetővel, összevont bizottságokkal dolgoztunk.
– Sokat vitatott intézkedés volt a kötvénykibocsátás. Négy év távlatából is indokoltnak tartja?
– Kedvező feltételeket értünk el s e nélkül semmiféle fejlesztést nem tudtunk volna végrehajtani, ezt tudni kell.
– Fejlesztések: a legfontosabb talán mindenki számára a megyei kórházé volt, de hosszú a sor. Melyeket emelné ki?
– A megyei kórház életben tartása mindannyiunk szívügye volt. Ki ne emlékezne az egészségügy- miniszterek elszomorító rendelkezéseire... Tudjuk valamennyien, milyen óriási küzdelmet kellett vívnunk kórházainkért. Pályázatok, önerőtámogatás segítségével új pavilonnal és helikopter-leszállóval gyarapítottuk a megyei kórház épületét, 200 millió forinttal támogattuk műszerbeszerzéseit.
Ezeken felül Sármelléken, Szepetneken és Zalabaksán idősek otthonát adtunk át. Felsőoktatási pályázatokkal segítettük a továbbtanuló diákokat, megalapítottuk a „Zala megye jó tanulója, jó sportolója“ címet. Segitségünkkel Keszthelyen felépült a Mozgás Háza, elkészült egy műfüves pálya, tanuszoda épül; Lentiben járóbeteg- rendelő készül.
Fenntartjuk közösen a középfokú oktatást Zalaszentgróton, és készen állnak a tervek Zalaszentgróton és Letenyén turizmust segítő szálláshelyek építésére. Voltak törvényileg nem kötelező, de a megyében élők érdekében tett lépéseink is, ilyen volt többek között, amikor felléptünk az ellen, hogy a zalai földeket távoli milliárdosoknak értékesítsék. Nincs nagyobb öröm annál, mint hogy tudjuk: itteni gazdálkodók lettek a tényleges tulajdonosok.
– A megyei önkormányzat fontos célként jelölte meg a kistelepülések támogatását. Hogyan valósult ez meg?
– A települések számára 25 millió forintos támogatási alapot hoztunk létre azzal a céllal, hogy pályázati önerejükhöz támogatást tudjunk nyújtani. Többmillió forintot fordítottunk templomok támogatására, támogatást adtunk a turisztikai menedzsmentek részére.
Sok kistelepülés gondján tudtunk segíteni, számos pályázatot valósíthattak meg a mi segítségünkkel. Nagyon fontos számunkra Lendva bekapcsolása a megyei önkormányzat életébe, hiszen kulturálisan és egyéb szálak miatt ez a vidék elszakíthatatlan Zalától. A nemzetközi együttműködéseknél tartva: az érintett megyék közgyűléseinek elnökei megállapodásban rögzítették, hogy támogatják és lobbiznak a kormányoknál, európai szervezeteknél, hogy megvalósuljon az észak-déli irányú közlekedési folyosó Magyarországot érintő szakasza is Szombathely–Zalaegerszeg–Nagykanizsa útvonalán.
– A kultúra, a hagyományok tisztelete, életben tartása jellemző törekvése volt a jelenlegi megyei önkormányzatnak. Mit tart e téren a legnagyobb sikernek?
– Egyértelműen a Zala megye fennállásának ezeréves évfordulójára megszervezett, egész éven átívelő programsort, de kiemelném a magyarföldi fatemplom átadását, vagy a hagyományteremtő szándékkal idén megrendezett Szent Adorján Családi Napot. Azt gondolom, minden, e téren végzett munka, ha mégoly kicsi is, fontos és szükséges, hiszen hagyományaink továbbvitele élteti identitástudatunkat, erősíti kötődésünket. E nélkül már Zala megye sem lenne...
– Hamarosan új összetételű megyei önkormányzat vezeti Zalát: októberben itt is választunk. Ön mit vár, mit remél?
– Remélem, a megye polgárai látják, hogy érdemes a Fidesz–KDNP jelöltjeire szavazni az önkormányzatokban, hiszen már bizonyítottuk, hogy igenis képviseljük a megye településeinek érdekeit, tudunk és akarunk együtt dolgozni. Tiszteljük a független jelölteket, közülük sokat támogatunk is, de tudni kell, hogy a magát függetlennek feltüntető sem mindig garancia. Érdemes most is a többségre szavazni, hiszen a nagyobb többség határozottabb cselekvést tesz lehetővé, ahogy azt a parlamenti munkában is most láthatjuk.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát -
rovatunk hírei
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában A háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanLezárások az Aranyoslapi forrás mellett