Pál­cázás a káromlásért

Va­la­mi­kor bün­tet­ték a „szóbeli erőszakot”

A drá­kói szi­gor azon­ban nem aka­dá­lyoz­ta meg fej­lő­dé­sét, nap­ja­in­kig fenn­ma­radt. Hu­mo­ros tar­tal­mát, ízes vol­tát azon­ban el­ve­szí­tet­te, obsz­cén sza­vak egy­más­után­já­vá vált. Ere­de­ti­leg az in­du­lat le­ve­ze­té­sét szol­gál­ta, de ha­mar át­csa­pott bán­tal­ma­zás­ba, a má­sik em­ber ok nél­kü­li sér­te­ge­té­sé­be, le­mi­nő­sí­té­sé­be. Ma a nyel­vi ag­resszió vi­rág­ko­rát él­jük.

– A ká­rom­ko­dás egy­idős az em­be­ris­ség­gel, írott for­má­ban azon­ban csak el­szór­tan ma­radt fent. Ho­gyan ká­rom­kod­tak ele­ink – erről a zalaegerszegi Czigány László írt egy érde­kes tanulmányt – azt a le­vél­tá­rak­ban őr­zött bűn­ügyi doku­mentumokból is­mer­het­jük meg leginkább, ugya­nis a XIX. szá­zad kö­ze­pé­ig szi­go­rú­an bün­tet­­ték a trá­gár be­szé­det, így azok beke­rültek a hivatalos ira­tokba – mond­ja Ge­ren­csér Ka­ta­lin, a Köl­csey Fe­renc Gim­ná­zi­um ma­gyar­ta­ná­ra.

– „Mind­azok, akik Is­tent, a szent­sé­ge­ket és a lel­ket ká­ro­mol­ják, el­ső íz­ben meg­vesszőz­tes­se­nek, má­sod­íz­ben meg­bo­toz­tas­sa­nak, har­ma­díz­ben pe­dig gyil­ko­sok mód­já­ra ha­lál­lal bün­tet­tes­se­nek” – az 1563-as po­zso­nyi or­szág­gyű­lés ren­del­ke­zett így, ké­sőbb ar­ról is, hogy vág­ja­nak ki egy da­rab­kát az el­kö­ve­tő nyel­vé­ből. Saj­nos, azt kell, hogy mond­juk, nem ve­ze­tett ered­mény­re, hi­szen mos­tan­ra a ká­rom­ko­dás szin­te nyel­vi di­vat­tá vált.

Egyik ta­nít­vá­nyom­tól meg­kér­dez­tem, mi­ért be­szél csú­nyán? Azt mond­ta, mi­ért tisz­tel­jek má­so­kat, ha őt sem tisz­te­li sen­ki. Nagy meg­könnyeb­bü­lé­sem­re hoz­zá­tet­te, itt az is­ko­lá­ban és csa­lád­já­ban ér­zi a sza­vak­ban meg­nyil­vá­nu­ló tisz­te­le­tet, de más­hol: ut­cán, bolt­ban, ren­dez­vé­nye­ken fo­lya­ma­to­san trá­gár meg­szó­lí­tá­sok­kal ta­lál­ko­zik.  Ha a ká­rom­ko­dás „ter­mé­szet­raj­zát” vizs­gál­juk, meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy erős stí­lus­vál­tá­son ment át az év­szá­zad­ok alatt, bár ko­ráb­ban is hasz­nál­tak vul­gá­ris ki­fe­je­zé­se­ket, de ta­lán még­sem ennyi­re kö­zön­sé­ges mó­don, mint ma­nap­ság.

A cir­kal­mas jel­ző is azt bi­zo­nyít­ja, hogy a haj­da­ni ká­rom­ko­dá­sok­nak volt leg­alább va­la­mi ízük, nyel­vi fur­fang­juk, hi­szen dur­va­sá­guk el­le­né­re meg­mo­so­lyog­tat­ta az em­be­re­ket. Ma sem­mi ne­vet­ni­va­lót nem ta­lál­ha­tunk ben­nük. Sőt, úgy vé­lem, ma már nem is az in­du­la­tok le­ve­ze­té­sé­re hasz­nál­ják, sok­kal in­kább a má­sik em­ber szi­dal­ma­zá­sá­ra, szó­be­li bán­tal­ma­zá­sá­ra, ami leg­alább olyan sú­lyos lel­ki kö­vet­kez­mé­nyek­kel jár, mint a tett­le­ges­ség. A dur­va­ság, a ká­rom­ko­dás, a csú­nya be­széd mi­at­ti nyel­vi el­la­po­so­dás a köz­be­széd­ben saj­nos tet­ten ér­he­tő, ami meg­ha­tá­roz­za tár­sas kap­cso­la­tain­kat is.

– A ká­rom­ko­dás, a szit­ko­zó­dás az ag­resszió szó­be­li for­má­ja. Mint min­den ag­resszió, így a ver­bá­lis is, tá­ma­dó jel­le­gű tu­da­tos vagy in­du­la­ti ma­ga­tar­tás. Az ag­resszív vi­sel­ke­dés­nek azon­ban le­het po­zi­tív, elő­re­mu­ta­tó ha­tá­sa is, ami­kor pél­dá­ul meg kell vé­de­ni ma­gun­kat, vagy má­so­kat – szól hoz­zá a té­má­hoz dr. Harkány Éva pszi­chi­á­ter, pszichoterapeuta.

– Mind­emel­lett a ká­rom­ko­dás vagy szit­ko­zó­dás mű­köd­het sze­lep­ként is, hi­szen a ben­nünk fel­gyü­lem­lett fe­szült­sé­get le kell ve­zet­ni. Pró­zai, de is­mert a pél­da, ve­ze­tés köz­ben még­sem me­he­tünk ne­ki a má­sik­nak, hát in­kább va­la­me­lyik fel­me­nő­jét em­le­get­jük. En­nek el­le­né­re nem so­ro­lom a ká­rom­ko­dást a leg­ide­á­li­sabb fe­szült­séglevezető tech­­ni­kák kö­zé, mi­vel nem old­ja meg a prob­lé­mát. Sőt, a fo­lya­ma­tos szit­ko­zó­dás csak nö­ve­li a ben­nünk lé­vő in­du­la­ti töl­tött­sé­get.

Ne­héz meg­húz­ni a ha­tár­vo­na­lat az ag­resszió és az erő­szak kö­zött, pe­dig a kü­lönb­ség nagy. Az erő­szak egy­ér­tel­mű­en dest­ruk­tív – rom­bo­ló, pusz­tí­tó – ma­ga­tar­tás. Egyik for­má­ja a szó­be­li erő­szak: a má­sik fél bán­tá­sá­ra, meg­nyo­mo­rí­tá­sá­ra szol­gá­ló, a má­si­kat sér­tő be­széd. A szó­be­li bán­tal­ma­zás leg­alább olyan sú­lyos kö­vet­kez­mé­nyek­kel jár, mint a fi­zi­kai, fő­leg ab­ban az eset­ben, ha szá­munk­ra fon­tos sze­mély­től, és hosszan tar­tó­an szen­ved­jük el.

Pszi­chi­á­ter­ként azt ta­pasz­ta­lom, hogy a pár­kap­cso­la­tok­ban és a mun­ka­he­lyi vagy egyéb tár­sas kap­cso­la­tok­ban is gya­ko­ri a má­sik em­ber szán­dé­kos szó­be­li le­mi­nő­sí­té­se, meg­alá­zá­sa. A kö­vet­kez­mé­nye­ket te­kint­ve fon­tos té­nye­ző az idő­tar­tam is, hi­szen ha pél­dá­ul egy gye­rek ál­lan­dó­an azt hall­ja, hogy ilyen és ilyen (és most szán­dé­ko­san nem hasz­nál­tam csú­nya ki­fe­je­zést), előbb-utóbb azo­no­sul a rá­ve­tí­tett kép­pel.

A szó­be­li bán­tal­ma­zás sú­lyos­sá­gát bi­zo­nyít­ja, hogy a szen­ve­dő fél gyak­ran év­ti­ze­de­kig hord­ja ma­gá­ban a lel­ki kö­vet­kez­mé­nye­ket. De nem kell ah­hoz ká­rom­kod­ni, szit­ko­zód­ni, hogy szó­be­li erő­sza­kot kö­ves­sünk el. A be­szél­ge­tés aka­dá­lyo­zá­sa, vagy a vicc­nek ál­cá­zott oda­mon­do­ga­tá­sok is esz­kö­zei a má­sik em­ber fo­lya­ma­tos kri­ti­zá­lá­sá­nak, meg­fé­lem­lí­té­sé­nek. Saj­nos a meg­fé­lem­lí­tés és le­győ­zés szin­tén cél­ja e ma­ga­tar­tás­nak. Kü­lö­nös je­len­ség a passzív ag­resszió. Aki így vi­sel­ke­dik, ál­lan­dó­an pa­nasz­ko­dik, de sem­mi meg­ol­dás­ra nem ve­vő, csak azt haj­to­gat­ja, hogy a fel­kí­nált le­he­tő­sé­gek mennyi­re nem se­gí­te­nek ne­ki.

Azt azon­ban tud­nunk kell, hogy bi­o­ló­gi­a­i­lag de­ter­mi­nál­tan mind­nyá­juk­ban ott van az ag­resszió! Az em­be­ri ter­mé­szet­ből ere­dő­en időn­ként meg kell je­le­ní­te­nünk sze­mé­lyi­sé­günk­nek ezt a rossz ol­da­lát is, le­he­tő­ség sze­rint sza­bá­lyo­zott, ci­vi­li­zált mó­don. De sem­mi sem iga­zol­hat­ja az erő­sza­kot, sem a tett­le­ges­sé­get, sem az ér­zel­mi, sem pe­dig a szó­be­li bán­tal­ma­zást – hang­sú­lyoz­ta dr. Harkány Éva.