Archivum
Ezerarcú bitumen
A Sphinx benzintől a Dynamic motorolajig címmel rendezett a hazai kőolaj-finomítás történetéről konferenciát a Magyar Olajipari Múzeum. A nemzetközi szakmai találkozóra Szlovákiából és Horvátországból is érkeztek előadók. Földrajzi tekintetben Fiumétől Százhalombattáig tekintették át az olajkutatás és -feldolgozás évtizedeit.
A kőolaj-finomítás történetéről
Cseh Valentin, a MOIM muzeológusa érdeklődésünkre elmondta: a közelmúltban lezajlott konferencia egy két évvel ezelőtt kezdődött sorozat része. Azóta évente rendeznek hasonló fórumot egy-egy speciális témában. Az első a MAORT történetét elemezte, tavaly a hadtörténeti intézettel közösen az olaj háborúban betöltött szerepéről értekeztek, Harc a petróleumért címmel. (E konferencia anyagából készült kötet épp a napokban jelenik meg.) Most pedig a magyar kőolaj-finomítás történetét tárgyalták.
A előadással a Magyar Olajipari Múzeum egyúttal jelezni szeretné azt is, hogy gyűjtőterületük nemcsak a kőolaj-kitermelésre, hanem a -feldolgozásra is kiterjed. A múzeumban sokáig háttérbe szorult a finomítóipar története; az eddigi kiállításokon és egyéb programokon ugyanis inkább a kutatással és kitermeléssel foglalkoztak. A jövőben viszont nyitni szeretnének a finomítóipar irányába, mert a témában komoly lehetőségek rejlenek.
A számviteli főiskola Infocentrumának nagytermében megrendezett konferencián főleg a magyarországi finomítási ágazat szakemberei vettek részt. A MOIM munkatársai részéről Cseh Valentin a hazai finomítóipar két világháború közötti állapotáról tartott előadást; Tóth János igazgató a múzeumban fellelhető, kőolaj-finomításhoz kapcsolódó emlékekről, dokumentumokról számolt be. Dr. Gelencsér László pedig a Zalai Kőolajipari Vállalat történetéről beszélt.
A cég 1952-ben jött létre azt követően, hogy 1951-ben felfedezték, majd feldolgozták a nagylengyeli kőolajmezőn lelt bitumendús olajat. A vállalat a Zalaegerszeg–Rédics vasútvonalhoz közel, a zalai megyeszékhely déli részén került kialakításra. Tevékenységi köre a nagylengyeli kőolaj feldolgozása és értékesítése volt.
Az iparterület folyamatosan bővült: 1954-ben szennyvíztisztító, 1978-ban korszerű bitumenvizsgáló laboratórium, egy évvel később pedig bitumenfúvató üzem létesült. Az ötvenes évektől kezdve az volt a cél, hogy exportképes bitumentermékeket, majd fűtőolajat és gázolajat állítsanak elő. Ez sikerült is, hiszen a vállalat külföldön is versenyképesnek bizonyult.
A rendszerváltozást követő átalakulások után a végfelhasználói körre (útépítő, építőipari, villamosipari cégek) fókuszáltak.
Előtérbe került továbbá a kutatás és fejlesztés és a korszerű számítógépes rendszerek kiépítése. Kiemelt figyelmet fordítanak a környezetvédelemre is; a füstgázkezelés és a fáradtolaj-feldolgozás terén értek el eredményeket.
Gelencsér László szerint a bitumen ezerarcú felhasználását jelzi Munkácsy Mihály Köpülő asszony című festménye is, mely bitumen alapú festékkel készült.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt -
rovatunk hírei
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Több ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonLezárások az Aranyoslapi forrás mellettMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával