Elektronikus kapcsolatok a múltból

Szinti-popról és ínyencségekről Szkok Istvánnal

Mindkettőjüknek megvan a saját „polgári” élete is. Szkok István például az egyik rádió és a városi tévé szerkesztő-műsorvezetője. Nyáron mutatták be továbbá, az általa rendezett „Az ínyenc” című rövidfilmet, mely azóta a maribori 11. Toti Nemzetközi Filmfesztiválon minősítő diplomát, a tallini VIII. Nemzetközi Független Filmfesztiválon pedig különdíjat nyert. A zenész-rendezővel húsz év new waveről, elektronikus kapcsolatokról, meg egyéb ínyencségekről beszélgettünk.

– 1990. december 2-án lépett először színpadra az Electric Connection. A szinti-pop zenekarok fénykora inkább a ’70-es évek végére, ’80-as évek közepére tehető. Nem késtetek el egy kicsit?
– Nem gondolom, már csak azért sem, mert a Connection előtt voltak már kísérletezéseink. Először például az LK-beat formációval (Csanádi Krisztián, Nadrai Róbert és jómagam) ami egy fellépést se élt meg. Aztán jött a Demo együttes Bolla Gyurival és Nadrai Róberttel közösen.

Az első koncertünk a Zrínyi-gimnázium pinceklubjában volt. Egy év után azonban ez a csapat is feloszlott, s elkezdett formálódni az Electric Connection. Mivel a ’80-as évek zenéin nőttünk fel, egyértelmű volt, hogy valami hasonlót szeretnék játszani. Mivel Nagykanizsa híresen „depechemodos” hely volt, onnan érkezett első énekesünk, Szigetvári Péter is. Így léptünk fel ’90 decemberében a klasszikus szinti-pop-os felállásban – két szinti egy ének – a VMK Viking Klubjában.

– Két évtized távlatából hogyan emlékszel vissza a helyi new wave korszakra?
– Sokkal aktívabb időszak volt ez zeneileg, mint amit manapság látni. A ’90-es évek elején nem volt annyi rádió- és tévécsatorna, nem volt internet, így jóval nagyobb jelentősége volt egy-egy koncertnek; eseménynek számítottak. Jobban tudtak rajongani a fiatalok helyi zenekarokért is. Ugyanakkor volt átjárhatóság az egyes műfajok között, szinte mindenki elment azokra a bulikra is, ahol nem pont az ő kedvencei léptek fel. Voltak városon kívül és határon túl is koncertlehetőségek. Megadatott, hogy Győrött 6000 ember előtt játszhattunk amerikai hírességek előzenekaraként. Boldog békeidőként emlékszem ezekre az évekre.

– Ekkor már nem  szinti-popos felállásban játszottatok.
  – Nem, hiszen időközben gitárossal, fúvóssal, dobossal is bővült a zenekar, én meg énekes lettem. Elkezdtünk a new wave és dark zenéken kívül mást is hallgatni, amik hatással voltak az Electric Connectionra is. És talán az is benne volt, hogy nem akartuk, hogy állandóan a korai Depeche Mode-hoz vagy a Bonanza Banzai-hoz hasonlítsanak minket, bár nyilván ez abban az időszakban nem volt sem meglepő, sem sértő.

– Miért nem letettek profi vagy hivatásos zenészek, hiszen sokan vizionálták ezt a csapatról?
– Eljött egy pillanat, mikor el kellett dönteni, hogy miért akarunk zenélni. Csak, mert mondjuk csajozni akarunk, vagy mert ebből akarunk megélni, vagy azért, mert egyszerűen szeretünk zenélni. Mi ez utóbbi mellett döntöttünk. Kívülállóknak úgy tűnhet, hogy abbahagytuk a zenélést, de ez nem így van. Bár koncertet nem adunk, a George Smoog formáció nagyon aktív, már két maxilemezünk is megjelent. Továbbra sem megélni szeretnénk ebből.

Ez óriási szabadságot is ad a zenéléshez, hiszen nincs rajtunk az a nyomás, amit a profi zenekarok esetében mondjuk egy lemezkiadó vagy egy menedzser jelent. A Smoog-ot ráadásul ugyanaz a közönség találta meg, mint a Connection-t, ami azért vicces, mert eredetileg azt gondoltuk a Gyurival, hogy más zenét játszunk majd. Úgy látszik azonban, hogy annyira mégse tudunk mást. Persze azért a hasonlóságok ellenére van számos különbség is; talán más lelki tartományokból erednek ezek a dallamok, frissebb hangszereléssel.

– Mennyire vagy ínyenc? Mondjuk ami a zenét vagy a filmeket illeti.
– Ezt nehéz megmondani, mert önmagán nem biztos, hogy észreveszi az ember az ínyencséget. Inkább olyan jelenség ez, amit mások mondanak rólad. Az, hogy vannak dolgok, amikben esetleg igényesebb vagyok másoknál, nekem nyilván természetesnek tűnik. Érdekes, hogy mostanában nem olyan zenéket hallgatok, amiket játszom. Sokkal inkább jazzt és funky-t.

Ezenkívül elég gyakori, hogy nem konkrét zenekarra, hanem egy-egy dalra kattanok rá, aminek aztán meghallgatom az összes feldolgozását, műfajtól függetlenül. Csak mert érdekel, hogy mit lehet kihozni belőle. Filmek terén sajnos nem vagyok elég naprakész. Nagyon kevés időm van filmeket nézni. Szeretem viszont a régebbi, vagy mondjuk a ’90-es években készült műveket. Jarmush: Éjszaka a földön című alkotása például nagy kedvencem.

– Nyakunkon a karácsony. Készülődős, főzőcskézős típus vagy?
– Egyáltalán nem! Szerencsére van egy édesanyám és egy nővérem, akik kiválóan főznek... helyettem is. A napi étkezéssel kapcsolatban pedig az a helyzet, hogy volt egy időszakom, amikor mindennap pizzát ettem. Ma már ezt ritkítottam egy kicsit.