Archivum
Csodás az Azáleás-völgy
A Zala megye 7 csodája verseny egyik győztese természeti érték kategóriában a zalaegerszegi Azáleás-völgy. A közelmúltban ismerték el ezért a fenntartó Zalaerdő Zrt.-t. Ezen apropóból, valamint a növények jelentős megfiatalítása miatt ejtsünk néhány szót e kellemes kirándulóhelyről.

Az 1973-ban telepített gyűjtemény az elmúlt ősszel 200, alacsony növésű tővel gyarapodott. Ezek közül néhány már megmutatta virágát a látogatóknak.
– Kezdetektől folyamatosan pótoltuk a növényeket. Az elmúlt 37 évben 3000 darab rhododendron került ki a két hektárnyi területre – mondta Nagy László, a Zalaerdő Zrt. zalaegerszegi erdészeti igazgatója. – Az azáleák egyébként hosszú életűek, és az eredeti telepítésből is díszlenek még. Tavaly ősszel nagyobb számban törpefajokat ültettünk, hogy a terület alacsonyabb és magasabb szintjein egyaránt legyenek virágok. Az idén ősszel különleges fajtákkal tervezzük a bővítést.
Nagy látogatottságú a völgy, mely Magyarországon egyedülálló ilyen formában, bár havasszépe gyűjtemény több helyen is található hazánkban. Az itteni mikroklíma egyedi; párás, hűvös a levegő, savanyú a talaj. Mindez a rhododendronok igényeinek megfelelő. Szín szerint vegyes a telepítés, legtöbb a Törökországból származó sárga, ezt követi a piros, a rózsaszín és a fehér virágú fajta.
S bár a látogatók többsége tiszteletben tartja ezen mutatós növényeket, melyek a kínai kultúrában a szépség és gazdagság szimbólumai, az erdőgazdaság őrzi a területet. De nemcsak ők fordítanak ide különleges figyelmet, hanem a város vezetése is, mely 1994-ben védetté nyilvánította az azáleást.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát -
rovatunk hírei
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában A háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketLezárások az Aranyoslapi forrás mellettA fa útja a termékig a Göcseji Tudásközpontban