Archivum
Téli dalok
Az időjárásnak köszönhetően valódi havas tájon át érkezhettek az óvódások a Griff Bábszínház új bemutatójára, a „Hóhullásban” című, jórészt versekre, megzenésített versekre alapozó előadásra. December minden ünnepét, szokását, népi babonáját felidézi a zenés darab. A dicsérő szó elsősorban Takács Lillának szól, aki megálmodta a díszletet, a jelmezeket és a bábokat. Mindezeknek köszönhetően pillanatok alatt ünnepi hangulatba kerül a zsúfolt nézőtéren ülő gyerekcsapat, de még az őket kísérő felnőttek is.
Ünnepekre hangolva
Rendhagyó módón a színház nagyszínpadán folyik az előadás. A gyönyörű díszlet adta háttér, a vidáman ízléses jelmezek, a váratlanul felbukkanó zokni és óriásbábok, valamint a próza és dal váltakozása, időnként a gyerekek bevonása az eseményekbe végig fenntartja az érdeklődést. De igényes a zenei aláfestés, egy dal erejéig még Horváth Károly, a bábszínház igazgatója is megszólaltat egy fura hangszert.
A Lendvai Zoltán rendezte darab rengeteg bájjal, fordulatokkal, humorral mutatja be december hónap minden jeles napját, szokását, ünnepét. Az egész egyszerre meseszerű és valós. Az ősi babonák mellett ott a hatvanas évek rock and rollja ugyanúgy, mint a megunhatatlan Hull a pelyhes, vagy a hungarikum betlehemezés. A színpadi hóesést szokatlan módon, de látványosan oldják meg. Meghökkenni máskor is van mód, ugyanis a misztikumnak nemcsak a szépsége, hanem a félelmetes oldala is teret kap a bemutatón. A hatáshoz a fénytechnika is hozzáteszi a magáét.
A zenés darab újévi rigmusokkal zárul. „Pulyka melle, malac körme, liba lába, csőre, Mit kívánjak mindnyájunknak az új esztendőre?” Talán még sok ilyen igényes, igéző előadást.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligában -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonLezárások az Aranyoslapi forrás mellettMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával