Archivum
Megbízhatóság és tradíció
Harmincnégy éve van a szakmában Varga Csaba, s 1976 óta az Arany Bárányban dolgozik. Kicsit úgy érzi: az ő munkájának az elismerése is az a díj, melyet a West Hotel Arany Bárány igazgatójaként vehetett át a közelmúltban. A hotel a 2010-es esztendő „év zalai szállodája” lett.
A zalaegerszegieket is várja az Arany Bárány
Mint mondja, sikerüket főleg a megbízhatóságnak, a tradíciónak és a megújulásnak köszönhetik. Bár Zalaegerszeg munkahelyek szempontjából az utóbbi időszakban nincs szerencsés helyzetben, üzleti szállóként folyamatosan biztosítani tudták a működést. Sőt, apránként a pincétől a padlásig megújul az egész ház, mégpedig úgy, hogy hitelek nélkül, saját erőből gazdálkodnak.
Hogy a 21. század elvárásainak miként tudnak megfelelni? Nos, mivel az Arany Bárány elsősorban üzleti szálloda – vagyis főleg külföldi üzletemberek töltenek el itt rövidebb-hosszabb időt – leginkább az alvásra, pihenésre és a kommunikációra helyezik a hangsúlyt a szobák kialakításánál. Egyedi bútorokat, különleges, téli-nyári oldalú matracokat vásároltak a kényelmes és egészséges alvás érdekében, s minden szobában biztosították az internet-hozzáférést.

„Vendégeink 50–60 százaléka visszatérő vendég, így a kommunikáció alatt azt is értem, hogy nagyon fontosnak tartjuk a személyes kontaktust, baráti hangot az ideérkezőkkel. A személyzet 80 százaléka több mint tíz éve itt dolgozik, így ismerik a lakók szokásait, nevükön szólítják őket”. Az igazgató szerint az is nagyon lényeges, hogy a vendégek lássák, hogy gondot fordítanak a házra, a berendezésekre és az ételek, italok minőségére.
Ez utóbbiakkal kapcsolatban Varga Csaba elárulta: a külföldi lakók az első napokban általában kontinentális ételeket (steak, bécsi szelet, sült burgonya) választanak, aztán egyszer csak elkezdenek érdeklődni a magyar és a zalai specialitások iránt. Nagyon szeretik a dödöllét és – sokak számára talán meglepő – de a főzelékeket is.
Arra a kérdésre, hogy az Arany Bárány Szálloda a jövőben be kíván-e kapcsolódni a wellness-programokat kínáló vagy a borturizmust népszerűsítő hotelek körébe, az igazgató azt válaszolta, hogy az előbbi elsősorban a gazdaságtól függ, az utóbbira pedig már most is van példa. Az épület alatt közel 1000 négyzetméteres pincerendszer húzódik, s már készen állnak a tervek ahhoz, hogy egy wellness-részleggel bővüljön a szálló.
Persze nem nagymérvű beruházásban gondolkodnak, hanem kisebb, családiasabb projektben, amit viszont érdemes lesz beilleszteni a környék turisztikai kínálatába. Ami a borászatot illeti: a hotel jelenleg hat pincészettel áll kapcsolatban, ebből kettő zalai. Ez azért is fontos, mert a vendégek rendszeresen érdeklődnek a zalai borok és más helyi specialitások iránt.
„A jövőben gondolni szeretnénk a zalaegerszegiekre is, mivel úgy érezzük, hogy a Bárányt egyfajta misztikum övezi a városban. Sokan tévesen úgy gondolják, hogy nagyon drága az éttermünk, a sörözőnk vagy a télikert programjai, pedig teljesen megfizethető árakkal dolgozunk. Szeretnénk egy nyílt napon eloszlatni a kétségeket, s bemutatni a házat teljes pompájában az itt élőknek”.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligában -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonLezárások az Aranyoslapi forrás mellettMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával