Archivum
Jelentős beruházással
A jelenleginél tágasabb és korszerűbb iskola várja hamarosan a cserszegtomaji diákokat. Egy, a közelmúltban elnyert pályázati támogatás segítségével, összesen mintegy kétszázötven millió forintból újulhat meg az intézmény – jelentették be a községházán tartott sajtótájékoztatón.
Szinte teljesen átalakul a cserszegtomaji Szabó István Általános Iskola és Óvoda. Bartha Gábor polgármester tájékoztatása szerint a mintegy kétszázmilliós pályázati forrásból és az 50 millió forint saját erőből egy teljes emelettel bővül az intézmény. Összesen tíz tanterem lesz, melyek alapterülete mozgatható falakkal változtatható. Az alsósok az első emeletre kerülnek, és itt kap helyet a számítástechnika terem is, amely a jelenleginek a duplájára bővül, így kényelmesen elférnek majd benne.
Az emeleten, a felsősöknél egy nagy természettudományos előadót alakítanak ki. Jelenleg több mint százhatvan tanuló jár az intézménybe, és mivel idén huszonnégy elsőst írattak be, így várhatóan egy ideig nem is csökken a létszám. A településvezető külön kiemelte Berta Sándorné jegyző és Palkovics Zoltánné munkáját, mellyel nagyban hozzájárultak a pályázat sikeréhez.
Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés és a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke is örömének adott hangot a sajtótájékoztatón, megemlítve, hogy Cserszegtomaj mellett Zalakaros, Zalaszentgrót, Pacsa, Nagykanizsa és Csesztreg is jelentős forráshoz jutott, ami lehetőséget biztosít a települések számára az oktatási-nevelési intézmények szebbé, jobbá, korszerűbbé tételére. Hozzátette: bízik abban, hogy hamarosan Zalaapátival is bővülhet ez a lista.
Papp Gábor, a Hévízi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása elnöke hangsúlyozta: erre a jelentős fejlesztésre nem csak Cserszegtomaj, de az egész kistérség büszke lehet. Juhászné Gyutai Anikó iskolaigazgató a sajtótájékoztatót követően elmondta, hogy a fejlesztésre égető szükség volt már, mivel a meglévő nyolc teremből csupán három ténylegesen tanterem méretű, a többi szükségterem. Mivel a létszám minden osztályban húsz feletti, már nem tudták volna megoldani a tanulók elhelyezését.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Operett-Musical VarázsClub Blondie - Minden PéntekenAttacca - Révfülöp - minden szombatAttacca - Révfülöp - minden péntekAttacca - Révfülöp - minden csütörtökTenger disco - Vonyarcvashegyen - minden szerdán Élőzenés est Alsónemesapátiban!Hévízi színpadi est – Óriási zengő húrokon.Zenés Nosztalgia est Magyar Dal Napja top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-banLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Országos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás Nagykanizsa