Archivum
Utoljára – így együtt
Zalaegerszeg képviselő-testülete jelenlegi felállásában utoljára ült össze az elmúlt héten, ezért a közgyűlés elején dr. Gyimesi Endre visszaemlékezett az elmúlt húsz évre, amelyből 16 évig volt a város polgármestere (1992-től a testület tagja, két évig a kulturális albizottság vezetőjeként dolgozott). A leköszönő polgármester felidézte a közös munka eredményeit, amelyért köszönetet mondott. Külön a köszöntötte dr. Tóth Lászlót, Török Zoltánt és Zsuppányi Gyulát, akik 1990-től tagjai a közgyűlésnek.
A városi közgyűlés döntéseiről
A polgári frakció nevében dr. Tóth László frakcióvezető köszönte meg és méltatta a polgármester és a testület munkáját, míg a szocialista képviselőcsoport vezetője Devecserné Óvári Ibolya úgy fogalmazott, jellemezve dr. Gyimesi Endrét, hogy „olyan polgármester voltál, aki az ellenzéknek is mindig osztott lapot”.
A közgyűlésen elhangzott: mivel az önkormányzati képviselők létszáma jelentősen csökken az október 3-i választások után, Zalaegerszegen 15-en biztosan nem lesznek tagjai a következő testületnek, meg sem mérettetik magukat.
A képviselők a továbbiakban mintegy ötven napirendet tárgyaltak meg, többek között a város első féléves gazdálkodását. Megállapították, hogy takarékos, fegyelmezett gazdálkodás folyt Zalaegerszegen. Ugyanakkor a pénzügyi bizottság felhívta a figyelmet arra, hogy az ingatlanértékesítés betervezett összege nem realizálódott, így erre a problémára megoldást kell találni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát -
rovatunk hírei
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában A háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanLezárások az Aranyoslapi forrás mellett