Archivum
Szennyvízberuházás kezdődik
Becsvölgye és Zalaapáti önkormányzata is sikeresen pályázott szennyvízkezelés megoldására a Nyugat-dunántúli Operatív Program rendszerében. A települések polgármesterei a közelmúltban írták alá környezetvédelmi projektek támogatási szerződéseit.
Becsvölgyén és Zalaapátiban
A Mura vízgyűjtő területéhez tartozó Becsvölgyén már tizenhét éve készültek a beruházás megvalósítására. A hosszú várakozást végre idén siker koronázta. Becsvölgye község szennyvízkezelésének fejlesztése elnevezésű nyertes projekt a településen kívül Barabásszegen, Paisszegen és Kislengyelben is lehetővé teszi a PMT bio-korongos technológiájú szennyvízrendszer kiépítését. Bruttó 413 millió forintos költséghez 350 millió támogatást nyertek. Az önrész 75 millió forint.
A saját erőt a lakossági, jogi és önkormányzati befizetésekből állják, mely jelenleg 255 ezer forint ingatlanonként. A kivitelezés 2011 márciusában kezdődik, a kiépített rendszer próbaüzeme 2011 novemberében indul, mondta Magai Ágota, Becsvölgye polgármestere.
A Nyugat-dunántúli Operatív Program „Kistelepülések szennyvízkezelése” pályázati kiírásában Zalaapáti önkormányzata közel 197 millió forint uniós támogatást nyert. A projekt során a község önkormányzata nemcsak saját, hanem Bókaháza szennyvízkezelését is meg kívánja oldani új szennyvíztisztító telep létrehozásával, mondta Vincze Tibor, Zalaapáti polgármestere.
A két település korábban szennyvíztisztító telepet is létesített. A tisztított szennyvíz befogadója a Zalaapáti-patak révén a Zala-folyó, majd a Balaton. Ezért fontos cél, hogy a 231 millió forint összköltségű fejlesztéssel csökkenjen a Zala vízgyűjtő területének szennyezése, így az elavult tisztító telep helyett újat építenek a projekt keretében.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát -
rovatunk hírei
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában A háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanLezárások az Aranyoslapi forrás mellett