Rit­ka szer­ze­mé­nyek tár­la­ta

Hatvanéves a Gö­cse­ji Mú­ze­um

Za­la me­gyé­ben már a mil­len­ni­u­mot kö­ve­tő­en je­len­tős nép­raj­zi és hely­tör­té­ne­ti ku­ta­tá­sok in­dul­tak meg, s az or­szág­ban ek­kor már sok he­lyütt mú­ze­u­mok is mű­köd­tek. Za­la­eger­sze­gen Bor­bély György gim­ná­zi­u­mi ta­nár állt a kez­de­mé­nye­zés élé­re, aki 1898-ban a Zalamegye cí­mű új­ság­ban írt hang­za­tos cik­ket „Ál­lít­sunk nép­raj­zi mú­ze­u­mot” cím­mel. Ennek kez­det­ben nem lett nagy ha­tá­sa, a gyűj­té­sek csak egy év­ti­zed múl­va in­dul­tak meg.

Ek­kor azon­ban már egy moz­ga­lom bon­ta­ko­zott ki a lé­te­sí­ten­dő me­gyei mú­ze­um (és könyv­tár) ér­de­ké­ben. Las­san annyi anyag gyűlt össze, hogy a gim­ná­zi­um egyik ter­mét meg­töl­töt­te. Az I. vi­lág­há­bo­rú azon­ban köz­be­szólt. A Gö­cse­ji Gyűj­te­mény egy ré­sze el­pusz­tult, s ez tör­tént a II. vi­lág­há­bo­rú alatt is. A két vi­lág­há­bo­rú kö­zött né­hány te­her­au­tó­nyi men­tett anya­got si­ke­rült a keszt­he­lyi Ba­la­to­ni Mú­ze­um­ba át­szál­lí­ta­ni (ezek 1954-ben ke­rül­tek vissza a Gö­cse­ji Mú­ze­um gyűj­te­mé­nyé­be).

1950-től Szentmihályi Im­re et­nog­rá­fus vet­te ke­zé­be a vá­ros­ban lé­te­sí­ten­dő mú­ze­um sor­sát. Hő­sies mun­kát vég­zett, s ma­kacs el­hi­va­tott­ság­gal dol­go­zott. Men­tet­te Göcsej gyor­san kal­ló­dó ér­té­ke­it. A Gö­cse­ji Gyűj­te­mény fenn­ma­radt anya­gát 1949-ben köz­gyűj­te­ménnyé nyil­vá­ní­tot­ták, majd ál­la­mo­sí­tot­ták, így 1950. jú­li­us 1-én Szentmihályi ve­ze­té­sé­vel meg­kez­dő­dött a mú­ze­u­mi mun­ka az egy­ko­ri vá­ros­há­za (ma Ka­zin­czy tér 1. – tur­ká­ló) épü­le­té­ben. Az in­téz­mény­nek so­ká­ig az igaz­ga­tó volt egyszemélyben a tu­do­má­nyos mun­ka­tár­sa is. (Az előz­mé­nyek­ről és a kez­de­ti idők­ről Szentmihályi rész­le­te­sen ír a Gö­cse­ji Mú­ze­um „Ju­bi­le­u­mi em­lék­könyv­ében”, mely 1960-ban, a 10. év­for­du­ló­ra je­lent meg.)

Az el­ső igaz­ga­tó 1969-ig állt az in­téz­mény élén. A mú­ze­um ezt kö­ve­tő­en köl­tö­zött át je­len­le­gi he­lyé­re, a Bat­thyá­ny ut­ca né­hai bér­há­zá­ba. A hely­zet itt is az  volt, mint az elő­ző eset­ben: szin­te a ro­mok­ból kel­lett mú­ze­u­mot épí­te­ni. A szer­ve­zet ki­épí­té­sé­nek élé­re 1972-ben dr. Né­meth Jó­zsef ke­rült, aki 1992-ig ve­zet­te az in­téz­ményt. Ahogy mond­ta, nyu­gal­ma­zá­sát kö­ve­tő­en két évig még csen­des mun­ka­társ volt, ma hi­va­ta­lo­san már nincs kö­ze az in­téz­mény­hez, ám mind­ig szí­ve­sen jön, hi­szen jól ér­zi itt ma­gát.

Hogy az utób­bi év­ti­ze­dek­re mi volt jel­lem­ző, ar­ról Né­meth Jó­zsef sze­rint a mú­ze­um épü­le­té­nek hom­lok­za­ta hű­en tá­jé­koz­tat­ja a be­té­rőt. Van egy táb­la a fa­lon ar­ról, hogy 2003-ban a Gö­cse­ji Mú­ze­um az Év mú­ze­u­ma lett, né­hány mé­ter­rel odébb pe­dig egy má­sik táb­la „Om­lás­ve­szély­re” fi­gyel­mez­tet.

S va­ló­ban ket­tős­sé­get lá­tunk: a köz­gyűj­te­mény­nek 2000-ben ál­lan­dó tár­la­ta nyílt (Köz­pon­tok a Za­la men­tén); ré­gé­szei, dr. Ván­dor Lász­ló igaz­ga­tó irá­nyí­tá­sá­val ak­tí­van részt vet­tek az M7-es au­tó­pá­lya épí­té­sét meg­elő­ző fel­tá­rá­sok­ban; ran­gos és a 21. szá­zad el­vá­rá­sa­i­nak meg­fe­le­lő ki­ál­lí­tá­sok nyíl­tak, s egy­re több, éven­te meg­ren­de­zés­re ke­rü­lő prog­ram­so­ro­za­ton ve­het­nek részt a lá­to­ga­tók. Az épü­let ugya­nak­kor fel­újí­tás­ra, át­épí­tés­re szo­rul. Ter­vek van­nak, az át­ala­ku­lás­nak azon­ban egye­lő­re pénz­ügyi aka­dá­lya van, s a mú­ze­u­mi szer­ve­zet egé­szét is for­rás­hi­ány jel­lem­zi.

Ami a 60. év­for­du­ló­ra nyílt „Múl­tunk mor­zsái” cí­mű tár­la­tot il­le­ti, Marx Má­ria mu­ze­o­ló­gus, a ki­ál­lí­tás ku­rá­to­ra azok­ból a tár­gyak­ból ren­de­zett most be­mu­ta­tót, me­lyek az el­múlt 10 év­ben ke­rül­tek a mú­ze­um­ba – gyűj­tés vagy ada­ko­zás ré­vén. A kol­lek­ció per­sze mind­eköz­ben fel­vil­lant­ja nem­csak a mú­ze­um éle­té­nek főbb ese­mé­nye­it, ha­nem az egyes tör­té­ne­ti, mű­vé­szet­tör­té­ne­ti kor­sza­ko­kat is.

A ki­ál­lí­tás ren­de­ző­je ér­dek­lő­dé­sünk­re el­mond­ta: a tár­lat költ­ség­ve­té­se ala­csony, a be­mu­ta­tott anyag azon­ban na­gyon gaz­dag. Egy­ko­ri pla­ká­tok, fo­tók hir­de­tik az elő­ző évek fon­tos ki­ál­lí­tá­sa­it, ese­mé­nye­it, né­hány tár­ló az au­tó­pá­lya-ása­tás le­le­te­it vil­lant­ja fel, a pol­gá­ri kor idil­li vi­lá­gát pe­dig töb­bek kö­zött me­sés ka­la­pok je­le­ní­tik meg. Ku­ri­ó­zum­nak szá­mít az a nép­mű­vé­sze­ti gyűj­te­mény, me­lyet Tö­rök And­rás – 2008-ban el­hunyt új­ság­író, gyűj­tő – ha­gya­té­ká­ból vá­sá­rolt meg a mú­ze­um, a Nem­ze­ti Kul­tu­rá­lis Alap tá­mo­ga­tá­sá­val.

A kol­lek­ció leg­ér­té­ke­sebb da­rab­jai azok a pász­tor­fa­rag­vá­nyok, me­lye­ket Perczel Já­nos pász­tor­fa­ra­gó ké­szí­tett. A fa­ra­gá­so­kon kí­vül rit­ka és ér­té­kes ke­rá­mi­ák is szí­ne­sí­tik az anya­got.

Hogy a kép­ző­mű­vé­szet rit­ka­sá­ga­i­ról se fe­led­kez­zünk meg: be­mu­ta­tás­ra ke­rül a 90-es évek kö­ze­pén el­hunyt Bayer Csa­ba fes­tő­mű­vész (és a rend­szer­vál­to­zás nép­sze­rű köz­éle­ti fi­gu­rá­ja) né­hány al­ko­tá­sa is. Mű­vei szin­tén a mú­ze­um friss gyűj­te­mé­nyét gya­ra­pít­ják.
Kostyál Lász­ló fel­ve­ze­tő gon­do­la­ta­i­ra vissza­tér­ve: re­mél­he­tő­leg ak­tív, ered­mé­nyes és hosszú „nyug­dí­jaskor” elé néz a Gö­cse­ji Mú­ze­um.