Madáchi színek kavalkádja

Ádámok és Évik tragédiában és paródiában

A  héten zárult a Hevesi Sándor Színház, és 13 zalai iskola közös akciója, az „Ádámok és Évák” iskolaszínházi projekt. A résztvevő oktatási intézmények Madách Imre „Az ember tragédiája” című drámai hőskölteményét dolgozták fel. Minden csapat egy-egy színt készített el, és mutatott be a teátrum nagyszínpadán. Hogy ki melyiket, azt a színház őszi évadnyitó fesztiválján döntötték el sorsolással. Az iskolák persze nem maradtak magukra a felkészülés idejére; az esemény koordinátorán, Tompagábor Kornélon kívül, színészek és dramaturgok segítették a diákok és tanáraik munkáját.

Az ötletgazda a szolnoki Szigligeti Színház volt, akik az országban először szervezték meg az „Ádámok és Évák” projektet. Őket követve a veszprémiek kaptak kedvet a nagyszabású produkcióhoz, végül a zalaiak is belevágtak. A feladat nem volt kicsi, hiszen háromszáznál is többen dolgoztak a sikerért, ami nem maradt el: február 7-én kétszer játszhattak telt ház előtt a fiatalok, ami még profi színészektől is szép mutatvány.

És ha már magánál a mutatványnál tartunk, fogadjuk el a színházigazgató instrukcióit, és ne azt elemezzük, hogy ki milyen produkciót nyújtott. Bár, a néző már csak úgy van „összerakva”, hogy akaratlanul is kiszúrja az esetlenebb Ádámot, erőtlenebb Lucifert, vagy a magát csak illegetni tudó Évát, a beszédhibákról már nem is szólva. De ez most tényleg mindegy, mert az „Ádámok és Évák” mindenképpen egy óriási buli, és egy óriási lehetőség.  Na, nem azért, mert esetleg valaki felfigyelhet egy-egy tehetségre, hanem mert rengeteget lehet belőle tanulni. Mondjuk Madáchot kívülről, de az csak egy dolog. Sokkal fontosabb a felkészülés maga. Az összhang beszéd és testbeszéd között, a csapatmunka, a másikra és magunkra való odafigyelés, na meg önnön „paráink” legyőzése. Mindeközben pedig a diákok bepillanthattak a színház működésébe, hogy hogyan lesz egy szövegkönyvből néhány hét múlva előadás.

Arról nem is beszélve, hogy a tragédia tizenöt színe, tizenöt különféle elgondolást, ötletet jelent. Megannyi lehetőséget a mű értelmezésére. A néző számára (ha épp nem szülőként, barátként vagy osztálytársként foglalt helyet) talán épp ez volt a legnagyobb izgalom. Sohasem tudtuk, hogy mi következik, milyen stílusú előadást láthatunk a következő színben. Volt, aki a klasszikus utat választotta, mások játékosan, könnyedebben fogták fel a témát. Láthattunk kempingszékben söröző Ádámot és Lucifert, „vicces cigit” körbeadogató angyalokat, zenés-táncos darabot, meg futurisztikus hangvételű művet. Természetesen a projektoros vetítés és napjaink zenéi sem hiányozhattak a produkciókból.

A jelenetek közötti átállást szintén tökéletesen oldotta meg a teátrum: Csávás Dóra és Lőrinc Nikol színészek az „Emberke tragédiájá”-nak (írta Karinthy Fricike) aktuális részeivel szórakoztatták a közönséget, felvezetve ezzel a soron következő színt. És talán jelezve, hogy komolyság és irónia, tragédia és paródia együtt alkot harmonikus egységet. („Ha így nézed domború, ha így nézed homorú”.)

Szóval Ádik, Évik, Ferkók meg Sárák egy előadás alatt két irodalmi remekművel is találkozhattak. Ráadásul nem unalmas formában, hanem a saját nyelvükön, ami manapság elég ritka jelenség. Úgyhogy küzdjünk (és bízzunk), hogy legyen folytatás.

(Az előadásokról készült képek a Galériában láthatók.)