Archivum
Közgyűlési döntések
Zárt ülésen, kitüntető címek odaítéléséről döntött a zalaegerszegi közgyűlés. Díszpolgári kitüntető címet kap dr. Gyimesi Endre, Zalaegerszeg országgyűlési képviselője, aki 1994–2010-ig volt a város polgármestere. Pro Urbe-díjat vehet át a május 13-i ünnepi közgyűlésen dr. Tóth József, a pénzügyi és számviteli főiskola volt igazgatója, aki húsz évig igazgatta az intézményt, valamint Péntek Imre, a Pannon Tükör főszerkesztője.
Díszpolgári címet kap dr. Gyimesi Endre
A testületi ülést követő, szokásos sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán alpolgármester és dr. Kovács Gábor jegyző a legfontosabb döntésekről szóltak. Május közepétől tilos lesz alkoholt fogyasztani Zalaegerszeg közterületein. Aki e rendeletben foglaltakat megszegi, pénzbírsággal, elzárással vagy közérdekű munkával büntethető.
Az alpolgármester hozzátette: a rendelet nem a kulturáltan szórakozó fiatalokat vagy a városba érkező vendégeket akarja korlátozni, de muszáj kezelni a belvárosban – különösen a nagytemplom és a Deák tér környékén – a hajléktalanok, kéregetők, okozta problémákat.
Lépni kell az önkormányzatnak ez ügyben, tette hozzá, különösen akkor, amikor már Stróber László apátplébános a zalaegerszegi rendőrkapitányság segítségét is kérte, mivel a kéregetők már a templomba igyekvőket is zavarják és zaklatják. Kovács Gábor hozzátette: az erőszakos kéregetést és koldulást kormányrendelet tiltja.
Két cég egyesüléséből (a Strand Kft. beolvadt az Egerszegi Sportcsarnok és Stadion Kft.-be) egy új gazdasági társaság, az Egerszegi Sport és Turizmus Kft. üzleti tervét is tárgyalta és elfogadta a közgyűlés. A társaság ügyvezetőjévé 2016. május 30-ig Kugler Lászlót választotta meg a közgyűlés. Kérdésre válaszolva Balaicz Zoltán elmondta, a városi nyitott strand nyári üzemeltetéséhez a szükséges feltételeket egy szakmai munkacsoport fogja megvizsgálni.
Személyi változásokról is beszámolt az alpolgármester. Horváth László (Fidesz–KDNP) képviselő (Rigó Csaba utódja a testületben) letette az esküt. Ő lett a gazdasági bizottság elnöke is. Külső tagként került a gazdasági bizottságba dr. Háry András. Török Zoltán lemondott az oktatási, kulturális és sportbizottsági tagságáról, helyére Győrffyné Könczöl Tímeát választották. A kulturális albizottságot pedig ezentúl Sümegi László vezeti.
Az utcaelnevezéseket előkészítő bizottság megüresedett helyére id. dr. Marx Gyulát választották. A Zalaegerszegi Városfejlesztő Zrt felügyelőbizottságába Lang Ferencet, a Kvártélyház Szabadtéri Színház Kft. felügyelőbizottságába Szemes Bélát, a Millecentenáriumi Közalapítvány kuratóriumába pedig Drávecz Szabolcsot választotta a képviselő-testület.
(A közgyűlés további döntéseiről lapunk következő számaiban olvashatnak.)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Operett-Musical VarázsClub Blondie - Minden PéntekenAttacca - Révfülöp - minden szombatAttacca - Révfülöp - minden péntekAttacca - Révfülöp - minden csütörtökTenger disco - Vonyarcvashegyen - minden szerdán Élőzenés est Alsónemesapátiban!Hévízi színpadi est – Óriási zengő húrokon.Zenés Nosztalgia est Magyar Dal Napja top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-banLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Országos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás Nagykanizsa