Archivum
Fideszes többséggel
A Zala Megyei Közgyűlés mai ünnepélyes alakuló ülésén (titkos szavazással) ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő négy évre ismét Manninger Jenőt választották elnöknek. A korábbi ciklustól eltérően nem negyven, hanem tizenöt képviselő vesz részt a megyegyűlés munkájában. Az önkormányzati választások eredményeképpen tíz képviselői helyet szerzett a FIDESZ-KDNP, három mandátumot az MSZP, kettőt pedig a Jobbik. A Zala-menti Polgármesterek és Polgárok Egyesülete – bár listát állított – nem szerzett mandátumot.
Ismét Manninger Jenő a Zala Megyei Közgyűlés elnöke
A megyei közgyűlésben három képviselőcsoport alakult: A FIDESZ-KDNP frakciót Pálinkás Róbert, az MSZP-t Góra Balázs, a Jobbik képviselőcsoportját Péntek László vezeti. Egy lemondás is történt, a fideszes Nagy Kálmán helyett Pácsonyi Imre került a megyei testületbe. Két alelnököt is választott a testület: dr. Pál Attila a megyei közgyűlés tagja (általános helyettesként), míg Nagy Kálmán nem közgyűlési tagként dolgozik a következő négy évben.
Döntöttek az elnök, illetve az alelnökök havi illetményéről is. Manninger Jenőnek 560 ezer 425 forint (bruttó) havi bért állapítottak meg (az elnök bejelentette: a költségtérítésre nem tart igényt), dr. Pál Attila bére 537 ezer 404 forint (bruttó), míg Nagy Kálmáné 420 ezer 319 forint (bruttó).
A megyei közgyűlés új főjegyzőt is választott. Mint ismert az eddigi posztot betöltő dr. Sifter Rózsa, a Zala Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője lett, a nyilvános pályázat eredményeképpen jogi helyettesét, dr. Mester Lászlót választották meg megyei főjegyzővé.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt -
rovatunk hírei
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Több ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonLezárások az Aranyoslapi forrás mellettMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításQuizard pubkvíz Zalaegerszegen is