Archivum
Fiatalokra hangolva
Sopron után az országban másodikként Zalaegerszegen rendeztek Regionális Európa Kávéházat. A rendezvény célja, kávéházi hangulatban közelebb hozni a diákokhoz az Európai Unió nyújtotta lehetőségeket, melyek közül az Európai Bizottság budapesti delegációjának felmérése szerint csak 20 százalék a kihasznált.
Regionális Európa kávéház Zalaegerszegen
A rendezvényen részt vett Hans Kaiser, a Konrad-Adenauer Alapítvány irodavezetője, Inghild Rumpf, az Osztrák Nagykövetség munkatársa, Franz Schausberger, az Európai Régiók Intézetének elnöke, német és horvát előadók, dr. Fábián Attila, a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaság-tudományi Karának dékánhelyettese, valamint Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere és számos középiskola tanára és diákja.
Több előadó is szólt a fiatalok 1956-os szerepvállalásáról a szabadság kivívásában, melyben a magyarok 1989-ben is élen jártak. Mindezért köszönetet mondtak a külföldi vendégek. Hozzátették: éppen az unióval szeretnék biztosítani a jövőbeni szabadságot a nemzeti jellemzők megtartása mellett. Bár elismerték, a szerveződésnek még vannak hiányosságai.
Szó esett a külföldi cserediák-kapcsolatokról, ösztöndíjakról, felsőbb fokú tanulmányokról és legfőbbképpen a munkavállalásról. Ez utóbbiak kapcsán többen biztatták a fiatalokat, hogy életkorukat kihasználva éljenek a külföldi lehetőségekkel, tegyenek szert minél szélesebb tudásra, kulturális rálátásra, és aztán térjenek haza mindezt kamatoztatni.
A résztvevő diákok közül néhányan már rendelkeznek külföldi tanulmányi vagy munkatapasztalatokkal. Ezzel kapcsolatban megjegyezték: úgy látják, kevés Zalaegerszegen a munkalehetőség, és a pályakezdőket esetenként bizalmatlan légkör várja a munkahelyeken.
A polgármester reagálásában kifejtette, hogy a munkanélküliségi ráta (mely Zalaegerszegen jelenleg 6,8 százalék, míg az országos 11 százalék) csökkentése, a munkahelyek bővítése a cél, hogy minél fogadóbb munkaerőpiac várja a fiatalokat is. Emellett a város ifjúságot megtartó erejét a kulturális és sportélet fellendítésével is segíteni kívánják.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt -
rovatunk hírei
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonLezárások az Aranyoslapi forrás mellettMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával