Archivum
Évadnyitó forgatag
Míg Besenczi Árpád színidirektor egy Apáczai ÁMK-ból érkezett diákcsoporttal a kellék- és díszletraktárt járta, addig Sztarenki Pál művészeti vezető épp egy deákos csapatnak tartott „gyorstalpaló színészórát”, miután az egyik fiúra ráadott egy bohócjelmezt.
Kisorsolták Madách „színeit”
Kinyílt a Hevesi Sándor Színház szeptember 10-én a közönség és a diákok előtt. Az intézményben és a színház előtti téren egész napos évadnyitó forgatagot rendeztek a társulat tagjai. Délelőtt a város iskoláiból és óvodáiból érkező csoportok kulisszajáráson vehettek részt. Megnézhették a díszleteket, jelmezeket és beleshettek a fodrásztárba, valamint „A kisfiú meg az oroszlánok” című Lázár Ervin-mesejáték próbájára. Közben olyan fogalmakkal is megismerkedhettek, mint a „takarás” vagy a „lábfény”.

Délután került kisorsolásra az iskolák között az „Ádámok és Évák” iskolaszínházi projekt szín-beosztása. A zalai teátrum egy szolnoki példát követve ugyanis meghirdette azt a nagyszabású programot, amelyben a résztvevő iskolák minitársulatai előadnak egy-egy színt Madách: Az ember tragédiája című színművéből. Jövő év elején, a magyar kultúra napjára készülve aztán egy összesített előadás keretében a nagyközönség is láthatja a produkciókat.
A színházigazgató reméli, hogy Zalaegerszegen is legalább akkora sikere lesz a kezdeményezésnek, mint Szolnokon.
Az évadnyitó forgatagon volt színész főzősarok, ételkóstolás, a színpadon pedig néhány dal kíséretében bemutatkoztak a társulat új és régi tagjai. „Beugrás” címmel interaktív játék várta a közönséget, majd Miller Zoltán lépett fel. Az est a Hotel Menthol musical dalaival, majd Lorenzo-koncerttel zárult.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát -
rovatunk hírei
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában A háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketLezárások az Aranyoslapi forrás mellettA fa útja a termékig a Göcseji Tudásközpontban