Archivum
A személyre szabott orvosi kezelésért
Amellett, hogy figyelembe veszi a beteg lakóhelyét, családi állapotát, vagy akár jövedelmi hátterét is, több száz, a pácienséhez hasonló orvosi esetet és a kezelések eredményét is összeveti a leghatásosabb gyógymódhoz vezető kezelési "betegút" kiválasztásának érdekében az az informatikai, gazdasági, orvosi program, melynek fejlesztésébe a napokban kezdett a Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodási Kara és az U1 Research Nonprofit Kft.
Kutatási program a gazdasági főiskolán
A TÁMOP pályázaton elnyert 406 millió forintból megvalósuló kutatási projekt sajtótájékoztatóján dr. Solt Katalin, a zalaegerszegi gazdálkodási kar dékánja elmondta: a Medic Sphere döntéstámogató rendszer alapja egy rendkívül széleskörű szöveges, képi és videó adatokra, például műtéti felvételekre is kiterjedő egészségügyi adatbázis. A kutatók az adatbázis alapján szimulációs modelleket alakítanak ki 2014 végére, melyek alkalmazásával személyre szabott gyógykezelés valósítható meg. A rendszer nagy segítséget jelent a kezelőintézetek számára is, mivel egy bizonyos pontig saját informatikai rendszerén belül munkaerő-ráfordítás nélkül meg tudja határozni, milyen betegúton induljon el a páciens. A költséghaszon-modellezés pedig megoldást jelenthet a kezelőintézetek költségoptimalizálási problémáira.
Az adatok gyűjtését a BGF gazdálkodási kara koordinálja, míg az informatikai környezetbe való beillesztését és a számítási modellek kidolgozását a pályázati konzorciumi partner, a U1 Research Nonprofit Kft. végzi. Kardkovács Zsolt Tivadar ügyvezető közölte: tíz évre visszamenőleg egy 30–50 ezres populáció kórházi vizsgálatait, adatait dolgozzák majd fel az adatvédelem etikai és jogi szabályait betartva.
Az empirikus kutatáshoz az adatokat szolgáltató kórházat közbeszerzési eljárás során választják ki tavasszal. Ettől kezdve a kutatócsoport munkáját orvosszakértő konzultáns is segíti majd.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése