Archivum
Zala megye rendőreinek teljesítménye az élbolyba tartozik
Zala megye rendőreinek teljesítménye országosan is a legjobbak közé tartozik. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetése elégedett a megyében dolgozó rendőrök munkájával - közölte az országos rendőrfőkapitány helyettese a közelmúltban Zalaegerszegen, a megyegyűlésen.
Halmosi Zsolt a megyei közgyűlés előtt tárgyalt zalai rendőrségi beszámoló kapcsán azt is elmondta, mindez nem azt jelenti, hogy elégedettek lehetnek a közbiztonsággal, hiszen ezen a területen mindig van mit javítani. Példaként említette, hogy az országos tízszázalékos átlaggal szemben Zalában a közúti balesetek 16 százalékát ittas vezetők követik el.
Beszélt arról is, hogy a magyar rendőrség állományában soha nem tapasztalt mértékű a létszám feltöltöttsége. A július 1-jén várható adatok szerint mindössze 140 rendőri állás lesz betöltetlen az országban. Hasonlóan jó eredmény, hogy a 3400 körzeti megbízotti poszton a múlt év végén csupán 13 rendőr hiányzott.
Felidézte, hogy 1990-ben még 2400 ember halt meg Magyarországon közúti balesetekben, míg tavaly 605. Az Európai Unió elvárása szerint 2050-re el kellene érni, hogy egyetlen ember se haljon meg az utakon - jelezte Halmosi Zsolt.
A zalai megyegyűlés előtt Szukics Ferenc, a megyei rendőrfőkapitány helyettese elmondta: az ismertté vált bűncselekmények száma az előző évhez képest 2012-ben mintegy 12 százalékkal, 9836-ra csökkent Zalában, 100 ezer lakosra így 3449 bűncselekmények jutott. Továbbra is a vagyon elleni bűncselekmények száma volt jelentősebb, az esetek 52,5 százaléka.
A szubjektív biztonságérzetet befolyásoló bűncselekmények közül ötödével nőtt a házasság, család, ifjúság és nemi erkölcs elleni jogsértések száma, miközben tizedével kevesebb volt a személy elleni jogsértések száma. Több mint 22 százalékkal mérséklődött a közlekedési bűncselekmények, csaknem nyolc százalékkal pedig a közrend elleni bűncselekmények száma, a gazdasági bűncselekmények terén csaknem 15 százalékos csökkenés tapasztalható Zalában.
A legsúlyosabb esetekről szólva a főkapitány helyettese azt mondta, a megyében tavaly két emberölés és egy emberölési kísérlet történt. Mindegyik esetben elfogták az elkövetőket. Kismértékben csökkent a testi sértések száma, ugyanakkor 16 százaléknál nagyobb mértékben nőtt a kábítószerrel való visszaélések száma, és három százalékkal több garázda esetre derült fény.
A Zalában elkövetett vagyon elleni bűncselekményekkel tavaly 1,9 milliárd forint kárt okoztak, negyedével kevesebbet a korábbi esztendő adatánál. Az eljárások során 294 millió forint térült meg, ami a fele a 2011-es adatnak, de országosan így is a harmadik legjobb eredmény.
A zalai rendőrök nyomozásának 43,2 százaléka volt eredményes, ez csaknem öt százalékkal csökkent 2011-hez képest. A két megyei jogú városban, Zalaegerszegen és Nagykanizsán a múlt év második felétől erősítették a közterületi jelenlétet, és talán ennek is köszönhető, hogy Zalában kiemelt, súlyos, a köznyugalmat megzavaró bűncselekmény nem történt - mondta Szukics Ferenc.
Tavaly 522 közlekedési baleset járt személyi sérüléssel, szinte ugyanannyi, mint 2011-ben. A halálos közúti balesetek száma 18-ra csökkent, a súlyos eseteké 187-re. Egyedül a könnyű sérüléssel járó esetek száma mutat kismértékű növekedést - mondta a zalai rendőrfőkapitány helyettese.
(A fotó illusztráció)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése