Urbanizáció és szociális feszültség

A II. világháborút követő urbanizációs folyamatokról, „lakótelepesedésről”, és az akkori hangulatról beszélgettünk Káli Csaba történésszel, a Zala Megyei Levéltár igazgatóhelyettesével.

- Nagyon kevés olyan megyeszékhely van az országban, mely ekkora átalakuláson esett át. A demográfiai változással majdnem négyszeresére nőtt a lélekszám. Negyven év alatt 15 ezer főről 62 ezerre emelkedett a lakosságszám.
- Mindez egyetlen okra, a szocialista iparfejlesztésre vezethető vissza, vagy ennél összetettebb a kérdés?
- Tény, hogy a szocializmusnak megvolt az iparfejlesztő, centralizáló, megyeszékhelyeket kiemelő politikája, ami sokat lendített Zalaegerszegen. Ez azonban csak egy faktor. A kérdésnek sok összetevője van. Egerszeg kifutási lehetőségei a korábbi évtizedekben, évszázadokban valahogy mindig elakadtak. A vasút elkerülte a megyeszékhelyt, nem kaptunk olyan infrastruktúrát ami elindíthatta a volna az iparfejlesztést. A város elhelyezkedése sem volt megfelelő, hiszen Szombathely és Kanizsa között feküdt, s ez a két város már a dualizmus alatt sokat fejlődött, így a tőke is oda áramlott. Zalaegerszegnek jóval több potenciálja volt, mint amit kihasználhatott. Ám a 19. század végén, 20. század elején mégsem indult meg az az urbanizációs folyamat, ami a legtöbb magyar várost jellemezte. Az 50-es években Zalaegerszegen tehát egy késleltetett fejlődés kezdődött, ami az addig kihasználatlan erőforrásokra és a központosító politikára egyaránt épült.
- Az erőforrások ezen a vidéken inkább mezőgazdasági jellegűek voltak, az 1950-es évektől viszont erőteljes iparosítás kezdődött.
- Először leginkább a hagyományosnak mondható élelmiszer- és könnyűipar került a városba. Ruhagyár, tejgyár. A Nagylengyeli olajmező felfedezése viszont életre hívta Zalaegerszegen a kőolaj-finomítást, s ennek folyományaként az ipari szektor a nehézipar és a vegyipar elemeivel erősödhetett tovább. Némi túlzással azt lehet mondani, hogy az ipari forradalom időszakára emlékeztető változások kezdődtek.
- Mindehhez munkaerőt is kellett hívni…
- Igen, ekkor kezdődött a lakosságszám egyenletes növekedése. A környező településekről rengetegen jöttek, s ezzel megindult a mezőgazdaságból iparba történő vándorlás. Nemcsak a falusi társadalmat szippantották be az új gyárak, más városokból és Budapestről is sokan érkeztek ide. Utóbbiak inkább már valamilyen vezető tisztség betöltésére.
- Tudott a város alkalmazkodni a megnövekedett igényekhez?
- Kezdetben egyáltalán nem. Érdekes, hogy például a rendvédelmi szervek (honvédség, határőrség, tűzoltóság) igényeinek kielégítéséhez hatalmas építkezések indultak meg, ezzel szemben viszont óriási lakáshiány uralkodott a lakosság körében. Igyekeztek minden létező helyiséget (irodát, melléképületeket) lakhatóvá tenni. Akadozott a közellátás, nem volt közművesítés, csatornahálózat. Emiatt persze késett a „modern” lakóházak építése is. A közlekedés viszont fejlődött: átadásra került az andráshidai repülőtér, s a kőolaj miatt a vasúti hálózatot is bővítették. 1955-ben elindult az 1. számú buszjárat a vasútállomás és Andráshida között. Gyarapodtak a helyközi járatok is, újjáépültek a Zala- hidak, közutak. Ám mindezeknek sokkal inkább hadászati, s nem konkrétan közérdekű okai voltak. Ami a direkt lakossági infrastruktúrát illeti, csak a ’60-as évek hoz előrelépést. Ekkor kezdődik a közművesítés, és a nagy arányú lakásépítés a Landorhegyen és a Kertvárosban. A korábbi szántóföldek, üres területek helyére tömbházak, tízemeletese, lakótelepek épültek.
- A körülményeket ismerve, milyen hangulat uralkodott az ’50-es években a városban?
- Feszült. Ennek egyik oka a már említett lakáshiány és a szegényes infrastruktúra volt Ezen kívül a betelepítések miatt különféle kultúrák, életstílusok, mentalitások találkoztak, ütköztek. Súrlódás volt a hagyományos helyi lakosság, kistulajdonosok, kispolgárok és a falvakból beözönlött új munkásréteg között. Az ország más területeiről érkezőknek is meg kellett szokni az új közeget, s ez nem ment olyan gyorsan. Súlyos szociális feszültség alakult ki.
- Mikor váltak igazán „helyiekké” az újonnan beköltözők?
- Ez a legnehezebb kérdések egyike: mikor tud egy sokaság közösséget alkotni? Azt hiszem a folyamat ma sem zárult le. A mentalitásban még megvannak a különbségek. Érződik, hogy sokan nem a városban születtek: iskolai végzettségük, fogyasztási kultúrájuk, vagy éppen kultúrafogyasztásuk miatt. Erős a kötődés még ma is a falvak felé. Szinte minden családban akad egy-egy falusi rokon. És majdnem mindenkinek van valahol birtoka, hegye. Egy friss városiasodás után vagyunk. A mennyiségi változás már lezajlott. De még kell egy-két generáció, hogy olyan közösség jöjjön létre, melynek tagjai városi életmódot folytatnak. Kulturális fogyasztást és civil életet illetően.