Archivum
Hamisított vetőmagok
A Magyar Agrárkamara, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ), illetve a Vetőmag Szövetség és Terméktanács (VSZT) fokozott körültekintésre inti a gazdálkodókat a vetőmagok beszerzése kapcsán. A hamisított vetőmagot használó termelőket a jelenlegi árakkal számolva hektáronként több százezer forint kár is érheti, hiszen 40-60, de akár 100 %-os terméskiesés is jelentkezhet.
Idén is számítani kell megjelenésére
A VSZT az idén is folytatja 2010-ben indított kampányát, amelynek célja, hogy a növénytermesztési hatósággal és a szakmai szervezetekkel együttműködve minden érintett gazdálkodót igyekezzen tájékoztatni a nem ellenőrzött vetőmagok alkalmazásának veszélyeiről, illetve segítséget nyújtson a hamis vetőmagok felismeréséhez.
A hamisított vetőmagot jellemzően teherautóról, vagy kisebb vásárokon, piacokon "csomagtartóból" árusítják. Ezeket az ellenőrzött vetőmag piaci áránál olcsóbban, általában akciós vagy megmaradt tételként ajánlják. A cégjelzéssel ellátott zsákok megtévesztésig hasonlíthatnak az eredetihez, de a címkék anyaga és tartalma árulkodhat a hamisításról, ezért érdemes alaposan megvizsgálni azokat. Az ellenőrzött tételek címkéi ugyanis téphetetlen anyagból készülnek, egyedi nyilvántartásúak, sorszámozottak, az öntapadó típusok kivételével vízjellel ellátottak, és kitöltésük számítógéppel történt. A hamis címke könnyen eltéphető, emellett a fémzárszám és/vagy a címkesorszám is hibás, nem a címkén szereplő hibridet és vetőmagtételt azonosítja.
A hamis vetőmag használata komoly károkat idézhet elő. Hibridnövények esetében a termény (F2 generáció) visszavetése jelentős terméscsökkenést eredményez. Hamis vetőmag esetén a zsákban gyakran töredezett, csíraképtelen mag található, ez tovább növeli a veszteségeket. A csávázás hiánya pedig rontja az esélyét annak, hogy az elvetett mag kicsírázzon, kezdeti fejlődése megfelelő legyen. Mindezek együttesen jelentős, akár 100 %-os terméskiesést is okozhatnak.
A hamis vetőmag vásárlása könnyen elkerülhető, ha szakmai körökben ismert, megbízható kereskedőtől történik a vetőmag beszerzése. A gazdálkodók feltétlenül kérjenek számlát a vetőmagról. Ennek tartalmaznia kell a vásárolt mag fémzárszámát is, hiszen vitás esetekben csak így lehet bizonyítani a vetőmag származását.
Amennyiben valaki gyanús vetőmaggal találkozik, értesítse a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (NÉBiH) a 06-1/336-9000-es központi telefonszámon. A bejelentés az illetékes megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának Vetőmag és Szaporítóanyag Felügyeleti Osztályánál, illetve a Vetőmag Szövetségnél (06-1/332-5755) is megtehető.
A fémzárszám, a címkesorszám és a címke dátuma alapján a NÉBiH-nél telefonon, illetve a http://vigor.mgszh.gov.hu:8080/VigorServerUly/okmany.html címen elérhető internetes felületen ellenőrizhető a vetőmag eredetisége. Az adatbázis az OMMI, az MgSzH és a NÉBiH által 2004. július 1-től címkézett tételeket, valamint a 2010. augusztus 20-tól kiadott ISTA bizonyítványokat tartalmazza. A nem Magyarországon előállított vetőmagok adatait a rendszer nem tárolja.
Forrás: MA (fotó: illusztráció)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése