Archivum
"Gátat nem adunk fel”
A február utolsó hetében kialakult árhullámok levonulóban vannak a megyében is. Jelenleg a Zala folyó kis-balatoni szakaszán van másodfokú árvízvédelmi készültség, amit még a múlt pénteken rendelt el a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. Az elmúlt hetek, napok árvízelleni védekezésének teendőiről valamint az aktuális helyzetről kérdeztük Rigó Csaba kormánymegbízottat, a Zala Megyei Védelmi Bizottság elnökét.
Az árhullám levonult, a belvíz maradt
A nagy havazást követően hívtuk össze a védelmi bizottság rendkívüli ülését február 19-én. Az értekezlet a védekezésre való felkészülést szolgálta, miután a meteorológia előrejelzés újabb csapadékot ígért. Ez be is következett, ami a hóolvadással együtt nagymértékű vízszintemelkedéssel járt valamennyi folyón. A Kis-Balatonnál már január 22-én elsőfokú belvízvédelmi készültség volt érvényben, a többi vízfolyáson pedig február utolsó hetében rendelte a védekezés különböző fokozatait a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a magas vízállások miatt.
Az értekezleten megállapítottuk: a 258 település közül 84 számít ár- és belvízvédelmi szempontból veszélyeztetettnek, ebből 48 a zalaegerszegi, 22 a nagykanizsai, 14 a keszthelyi katasztrófavédelmi kirendeltség területén található. Határoztunk az önkormányzati védművek, gátak karbantartásának elvégzéséről, ezekből összesen 14 van, a többi mellett a Zala és a Kerka folyón. A zalaszengróti védmű zsilipjének felújítását is elrendeltük, amit az áradás miatt még nem tudtunk elvégezni. Döntöttünk továbbá a Muraszemenye bányató partfal ideiglenes megerősítéséről. A védmű végleges megoldást szolgáló felújítása több százmillió forintot tesz ki. Ezért előzetes terveket szeretnénk készíteni a rekonstrukcióról, hogy a későbbiekben pályázni tudjunk az Új Széchenyi terv keretében. Elrendeltük azt is, hogy az éjszakai védekezés megszervezése kapcsán a munkaügyi központok írják össze azokat, akik a belvízzel veszélyeztetett településeken munkaügyi támogatásokban részesülnek, és szükség esetén mozgósíthatók.
Rigó Csaba kérdésre válaszolva elmondta, az árhullám nagy terhelést okozott a folyókon, a Zala 328 centiméteren tetőzött Zalaapátinál március 2-án, a mért érték két centiméterrel maradt el a legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültségi fokozat elrendelésétől. A Mura folyón (képünkön) levonuló árhullám 374 centiméteren tetőzött Letenyénél. Az ár Muraszemenyénél okozta a legnagyobb gondot, ahol ötszáz homokzsákkal védekeznek még most is a kiöntés ellen. Zalaegerszegen és Nagykanizsán is védekezni kellett homokzsákokkal, a Zala illetve a Principális csatorna magas vízállása miatt. A Kis-Balaton térségében pedig február 27-én már harmadfokúra emelték a belvízvédelmi készültséget, mivel az átemelt vízmennyiség meghaladta az előírt határértéket, és tovább növekedett az elöntött területek nagysága. A belvíz lakott területeket nem veszélyeztet.
– A védekezésben tizennégy szervezet vett részt. Szerencsére nagyobb baj nem történt. Készülünk az újabb árhullámra. A Mura vízgyűjtő területén még mindig a sokéves maximum feletti hómennyiség van. Egy biztos, gátat nem adunk fel. Minden állampolgár biztonságban érezheti magát Zalában is – hangsúlyozta végül a kormánymegbízott.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése