Fenyőhatár Egerszegnél

Monográfia a megyeszékhely erdőtörténetéről

– Az első világháború áldozatainak emlékére is ültettek fákat, telepítettek fasorokat, melyek már nincsenek meg. Megmaradtak azonban olyan fák, melyek ma koruk miatt érdekesek, és védett természeti értéket képviselnek – mondja a Bedő Albert-díjas erdészettörténész, nyugdíjas kerületvezető erdész. – Ilyen például az olai temető több száz éves kislevelű hársfája, a Deák téren és a Göcseji Múzeum előtt álló platánfák, a kórház mellettiek, melyek a város legidősebb és véleményem szerint a legszebb platánfái. Említést érdemel a Platán sor, melynek érdekessége, hogy az egész utcát platánfák díszítik. A város minden bizonnyal legidősebb élő fája, a szenterzsébethegyi szelídgesztenye, de szép kort élt meg az alsóerdei három óriás tölgy, melyek közül kettő a közelmúltban pusztult ki, a Mária szentképpel díszített "képesfa" még a hatvanas években dőlt ki.

– A természetes fafajok tekintetében milyen változások álltak be?

– Uralkodó fafaj volt a tölgy, melynek száma már az 1800-as évek végére drasztikusan lecsökkent a nagyfokú erdőkiélés következtében. Annyira nem volt elegendő tölgy, hogy a disznókat Somogyba hajtották makkoltatni. Jó minőségű épületfát is az Őrségből hozattak akkoriban. A két világháború között tovább romlott a helyzet, főleg a város területén, ahol az erdősültség 9-10 százalékra csökkent. A tölgy sok helyen sajnos nem tudott természetes úton felújulni, újból elterjedni, mert idegen fafajokat, köztük az agresszív növekedésű akácot ültettek, mely rendesen el is szaporodott. A Zala és a Válicka szabályozása következtében pedig szinte teljesen eltűntek az ártéri erdők. Az erdei fenyő azonban túlélte az elmúlt évszázadokat, melynek külön érdekessége, hogy Zalaegerszegnél húzódik természetes elterjedési határa, tőlünk keletebbre ültetni kell.

– A korabeli erdőgazdálkodásnak azért voltak pozitívumai is?

– Természetesen. Zalaegerszeg területén a püspökség, Csácsban a zalavári apátság, Botfán az Erdődy majd a Hüvös család, Besenyőben a Skublicsok, Pózván a Festeticsek szakszerű erdőgazdálkodást folytattak üzemterv szerint már akkoriban is – erre a kérdésre már Kiss Gábor, a könyvet kiadó Millecen-tenáriumi Közalapítvány elnöke válaszolt. – Hozzáértésüknek köszönhetően gyönyörködhetünk ma a város déli, dél-keleti részén a hatalmas erdőtömbökben. A ságodi fennsíkon azonban nem tudott megmaradni az erdő, mert a kisbirtokosok kitermelték. Megtehették, mert felújítási kötelezettség nem terhelte őket, az 1879-ben elfogadott első erdőtörvény csak az állami és a kötött birtokokra vonatkozott.

– Mikor került előtérbe az erdők közjóléti szerepe?

– Az erdőgazdálkodásban évszázadokon át elsődleges tényezőként szerepelt a kitermelt fa hasznosítása. A 19. századtól kapott hangsúlyt az erdő közjóléti szerepe a rekreáció, pihenés, a kirándulás tekintetében. A város területén több parkerdő biztosítja ezt a funkciót.

– A zalaegerszegi erdők és az erdőgazdálkodás története a kezdetektől 2010-ig című kötet az első olyan kiadvány az országban, mely egy térség erdészeti, erdőgazdálkodási és vadászati történetét mutatja be komplex módon. Hogyan fogadta a közönség?

– Budapesten november 28-án a Vajdahunyad várban mutattuk be a kötetet, melyet mások mellett meghallgatott dr. Oroszi Sándor, a monográfia lektora valamint Rakonczay Zoltán, az Országos Természetvédelmi Hivatal egykori elnöke. Másnap az Erdészeti Információs Központban tartott nemzetközi rendezvényen is nagy érdeklődéssel fogadták a kötetet, melyről a szakmai lapokban is jelentek meg tudósítások. S már Ausztráliából is érdeklődtek iránta...

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a tanulmány emléket állít azoknak az erdészeti szakembereknek és természetbarátoknak, akik egykor elhivatottan kezelték és óvták a zalaegerszegi erdőket. A ma szakemberének pedig gyakorlati útmutatóul szolgál, mivel nagyon sok támpontot, információt nyújt az eredményes erdőgazdálkodáshoz – hangsúlyozta Szakács László.