Archivum
Cserszegtomaj csakugyan cselekszik
Kegyes képét mutatta az időjárás a cserszegtomaji falunapi vigalom sok száz résztvevőjének április utolsó hétvégéjén. Az Európa tér és a sportpálya között lévő területet már délelőtt birtokba vették a pörköltfőző versenyen induló, helyi baráti közösségekből, civil egyesületekből, klubokból álló, az egyes helybeli intézményegységeket képviselő csapatok – adta hírül Palkovics Zoltánné, az önkormányzat Kulturális, Oktatási és Idegenforgalmi Bizottságának elnöke, aki vezető szervezője volt a régi tradíciókra visszatekintő vigasságnak.
A falunappal is a közösség ereje fejlődik
Gumhert András, Kovács Imre és Vörös Ernő mesterszakácsok alkották a 27 csapat részvételével zajló pörköltfőző verseny gasztro zsűrijét. A polgármester a csapatoknak emléklapot és tárgyjutalmakat adott át, a legügyesebben helytállókat pedig még serleggel is jutalmazta. Ízmesterré Bri&Csit kiáltották ki, az arany minősítés a Robinia Kft.-nek járt ki, az ezüst-díjat a Polgárőr Egyesület vette át, míg a bronz jutalomnak a Ko-vácsi–Bozso-ki duó tagjai örülhettek.
Mint megtudtuk: táncház, karate-, íjászati- és zumba bemutatók; arcfestő-, gyöngyfűző-, lovagoltató foglalkozások, légvár valamint a Brumi Bandi Band élőzenés gyermekműsora jobbára a fiatalok kedvét kereste, de felléptek "Cserszegtomaj Csodahozó Csillagai" is. Zenés, táncos, énekes műsorral szórakoztatta a nagyérdeműt: a Szabó István Általános Iskola tanulóiból álló csapat, a "Cserszikék" Tánccsoport, a Gyöngyös Népdalkör, az "Aranykorúak" Nyugdíjasklub, a Kék Balaton Citerazenekar és a Tátika Népdalkör. Színpadra szólították a slágerparádét előadó Szakonyi Milánt, a "Hévízen is csillag születhet" tehetségkutató verseny győztesét. Mielőtt kezdetét vette volna a falunapi bál a CASINO együttessel, nosztalgia show-ra és zenés időutazásra invitálta a jelenlévőket a Barátok közt tv-sorozat Novák Lacija: Tihanyi Tóth Csaba színművész. Vasárnap délelőtt a kultúrházban megnyílt a Cserszegtomaj és Dálnok testvértelepülési kapcsolatát bemutató fényképkiállítás. Délután a focit kedvelők szurkolhattak a Cserszegtomaj–Várvölgy utánpótlás és megyei II. osztályú futballcsapatokért.
Bartha Gábor polgármester elmondta: a falunap a hosszú tél után kiváló alkalom volt a tavaszi megújulásra, és szerencsére ezúttal is rengetegen tisztelték meg személyes jelenlétükkel a nagy hagyományokra visszatekintő programot. A faluközösség összetartó erejét is le lehet mérni az efféle rendezvényeken – hangsúlyozta ki, mielőtt a falu sikereiről érdeklődtünk volna.
– Eredmény, hogy a fesztiváli óriássátor is a miénk, de miénk az a sok lelkes civil közösség és egyesület is, akik részére idén több mint ötmillió forintot különítettünk el a működésük támogatásaként. Örülök annak is, hogy az elmúlt két esztendő pozitívra sikeredett pénzügyi záró mérlegét nemrég elfogadhattuk. A költségvetésünk egyensúlyban van, és biztonságot adó pénzügyi tartalékkal is rendelkezünk. Sikerült hozzáértőn és takarékosan gazdálkodni, ezért jut majd pénz az útjaink felújítására is. A faluban élők komfortján javító, több millió forintot felemésztő urbanizációs törekvéseink megvalósításán fáradozunk. A Millennium utca mart aszfaltos burkolatot kap, a Pajtika utca északi végén is kijavítjuk a csapadékvíz-elvezető rendszert, az utat pedig teljes aszfaltburkolat helyreállítással tesszük rendbe. A Kápolna sor kavicsos, északi végén is tervezünk aszfaltozási munkát.
A tél erősen tönkretette a Fenyves utca bevezető szakaszát, így itt sem odázhatjuk el a helyreállítási munkákat. A Teleház épületében a nyár elejéig hivatalosan is megnyitjuk a rendőrség körzeti megbízottjának irodáját, és a közbiztonság jelentős javítását várjuk attól, a remények szerint nyertes pályázattól, melynek segítségével a település 22 kiemelt pontjára szerelhetünk föl rendszerbe foglaltan high-tech köztérfigyelő kamerákat. Komoly állami támogatásra számítunk, de az Európa-téren, a pályázat sikerétől függetlenül, elindul egy köztérfigyelő kamera és ugyanitt a közvilágítás rendszerét modernizálva, a díszvilágítás is kigyullad. Tavasszal megkezdtük kultúrházunk belsejének teljes rendbe tételét, a külső szigetelés és a homlokzat javítása, festése most van folyamatban. Szabadidő-ökológiai, kultúrakörnyezeti mintapark épült. A frissen elkészült különleges közösségi tér fiatalok és felnőttek szabadidős tevékenységének ad otthont, méghozzá úgy, hogy kialakítása és működtetése során kiemelt szempont lett a környezet védelme. A projekt avatóünnepségét a Gyermeknapra időzítjük. Az önkormányzat anyagilag is segíti a tomaji templom tornyának rekonstrukciós munkálatait.
– Jut pénz az intézményekre, rendezvényekre, kultúrára, sportra is?
– Az iskola fenntartását mi is átadtuk a Klik-nek, de egyúttal arról is határoztunk, hogy a működést anyagilag továbbra is támogatjuk. Minden évfolyamban ingyenesen adjuk a tankönyveket. Az első évfolyamon 32 fővel indítunk majd osztályt, de 27 óvodást is fölvettünk az újonnan induló csoportba. Sószegény konyhával, friss alapanyagokkal, és minden nap gyümölccsel szolgálunk a közétkeztetésben. A településen régóta elindult a program, melynek révén egészségesen táplálkoznak a gyerekek és a szociális étkeztetést igénybe vevők.
Minden hagyományos rendezvényünket megtartjuk és hazánk hangszeres kísérettel rendelkező népdalköreit, zenekarait, zenészeit népszerűsítjük az augusztus 10-ére szervezett I. Népi Hangszeres Fesztiválon. Szívünket melengeti az élettel, jókedvvel, családi kötődéssel megtöltött, az iskolák között is intenzívvé lett testvérkapcsolat, amit 2005-ben kötöttünk a majd ezer kilométer távolságra lévő, Kovászna megyei Dálnok község vezetőivel. Egymás falunapjaira is ellátogatunk, de mi is készülünk a Dózsa György születési helyén zajló, az 1514-es parasztháborúba torkollott keresztes hadjárat katonai vezetőjének 500 évvel ezelőtti halálára emlékező dálnoki díszünnepségre. Örülünk az új sportkomplexum öltözői vizesblokkjának és minden olyan fejlesztésnek, beruházásnak, mellyel a nagyközség boldogulását segíthetjük.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár Fákat döntött meg a szél Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Jól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrök2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részére